Programajánló

Budapest100: már öt éve

2015. április 11.

Öt éve indult el a százéves fővárosi házakat bemutató Budapest100 programsorozat, ebből az alkalomból nyílt kiállítás a legjobb pillanatokról készült fotókból szerdán a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Reviczky utcai épületének aulájában.


A Budapest100 fotókiállítás - 5 év képekben című tárlat május 9-ig lesz látható a könyvtár nyitvatartási idejében - közölte a programot szervező Kortárs Építészeti Központ (KÉK) az MTI-vel.

 A fotókat - a tér adottságaihoz illeszkedve - a Szellemkép Szabadiskola hallgatói válogatták a Budapest100 fotósainak és önkénteseinek munkáiból, így a térben 28 nagy fotóprinten és négy digitális keretben futó sorozaton keresztül ismerhetik meg a rendezvényt az érdeklődők. A digitális keretekben látható összeállítás később kiegészül az idei, április 18-án és 19-én zajló program képeivel.

A Budapest100 rendezvénysorozat a százéves fővárosi épületekről, az egykori és a mai lakókról szól. Ebben az évben a jubileumra való tekintettel nem csak az 1915-ben épült házakat, hanem a korábbi években "felköszöntött", 1911-1914 között épült műemlékek és építmények csatlakozására is számítanak a szerevezők.

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében megvalósuló programhoz minden olyan lakóépület vagy intézmény is csatlakozhat, amelynek az építése kapcsolódik az 1911-15 közötti évekhez, például ezekben az években kapta meg az építési engedélyét, tették le az alapkövét, vagy avatták fel.

A Budapest100-at a brit Guardian 2013-ben a kontinens legérdekesebb programjai közé válogatta, valamint elnyerte a hamburgi Lebendige Stadt Stiftung (Élő Város Alapítvány) által kiírt pályázaton A legszebb városi ünnep címet. Az Önkéntes Központ Alapítvány szakmai zsűrije 2014-ben az Év Önkéntes Programjává választotta.

A rendezvényre tavaly csaknem húszezren voltak kíváncsiak.

 

Forrás: MTI


« vissza