Kerületi hírek
Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése kezdődik
Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztése kezdődik – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere, a Fidesz budapesti választmányának elnöke szeptember 22-én a Polgárok Házában.
Rétvári Bence kiemelte: idén 40 milliárd forintból 17 budapesti és 6 Pest megyei intézmény fejlesztenek, ebből a legkisebb összeg 200 millió, a legnagyobb meghaladja a 3,5 milliárdot. Hozzátette: a most bejelentett fejlesztéscsomag mellett további 10 milliárd forintos tétel jut a Semmelweis Egyetem beruházásaira és 7 milliárd a Heim Pál Gyermekkórház sürgősségi ellátására valamint a következő években a több 100 milliárd forintos ágazati beruházás révén 4 millió ember ellátása fog fejlődni.
Eszközparkot, informatikai rendszert fejlesztenek, épületet rekonstruálnak és új tömböket építenek – sorolta a terveket az államtitkár, aki arról is beszámolt, hogy a szuperkórházak építése 2019-ben kezdődhet és 2025-ben zárulhat le. Rétvári Bence a nagyléptékű budapesti fejlesztéseket azzal indokolta, hogy országszerte számos hasonló volumenű beruházás zajlott le az emberek egészsége, annak megőrzése, illetve a betegségből felgyógyulás érdekében.
„A vidéki egészségfejlesztési programra eddig 500 milliárd forintot fordított a kormány, ebből egyebek mellett 77 kórház, 54 rendelőintézet és 97 mentőállomás újult meg, utóbbiból pedig 30 új is épült a mihamarabbi ellátás érdekében” – fogalmazott az államtitkár majd kitért arra is, hogy a 2012-es adathoz képest 400 milliárd forinttal többet tudnak az egészségügyi dolgozók bérére fordítani, ösztöndíjakkal segítik elő a pályaválasztást. Rétvári Bence azt is elmondta, hogy a frissen bejelentett fejlesztéscsomag mellett további 10 milliárd forintos tétel jut a Semmelweis Egyetem beruházásaira és 7 milliárd a Heim Pál Gyermekkórház sürgősségi ellátására. Az államtitkár azt is kiemelte, hogy a következő évek több 100 milliárd forintos ágazati beruházásai révén 4 millió ember ellátása fog fejlődni.
Kocsis Máté a sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt hónapokban egyeztetéseket folytattak az Emberi Erőforrások Minisztériumával. A polgármester azt hangsúlyozta: Budapest történetének legnagyobb fejlesztése kezdődik meg a fővárosi és Pest megyei emberek egészségbiztonsága érdekében. Értékelése szerint a beruházások helyrehozhatják a szocialista és szabad demokrata városvezetés és kormányok rossz döntéseit, például a 600 milliárd forintos ágazati elvonást. "Szétlopták Budapestet" – fogalmazott, hozzátéve: az előző vezetés akkor is lopott, amikor fejlesztett, emiatt a kórházak eladósodtak, leépültek, a beszerzések elmaradtak és nem becsülték meg az egészségügyben dolgozókat. Kocsis Máté üdvözölte, hogy a kormány saját erejéből kórházfejlesztési programot indít. „Ezt az ország lakosságának 30-35 százaléka érezni fogja” – emelte ki Kocsis Máté, aki azt is hozzátette: Budapest az egészségbiztonság területén is jobb hely lesz a következő években. A politikus szembeállította azt is, hogy míg a Gyurcsány-kormány idején hét kiemelt budapesti beruházás volt, addig ma több mint kétszáz.
Forrás: jozsefvaros.hu