Interjú

Egry Attila: „Illik a kerületre a családbarát jelző.”

2019. június 26.

Többek között egy idősklub létrehozása és a filmforgatások betiltása is napirendre került a közelmúltban a Palotanegyedben, amely nem csupán az itt élőknek jó hír. A részletekről Egry Attila alpolgármesterrel, a városrész egyik önkormányzati képviselőjével beszélgettünk.

Belső-Józsefváros eddig is vonzotta az embereket, hiszen történelmi múltja és palotái mellett egy kimondottan élhető, belvárosias környezetet is találnak az ide költözők. Azonban – ha jól tudom – régi lakossági igény egy idősklub a környéken.


Hosszú ideje keressük azt a helyet, ahol végre a palotanegyedi nyugdíjasoknak is tudunk kedvezni.  A döntés megszületett, a munkálatok elkezdődtek, a tervek szerint pedig szeptember 1-jén átadhatjuk az új idősklubot a Vas utca 14. szám alatt, amely egy akadálymentesített, szabadidős programok és rendezvények megtartására is alkalmas, közel 250 m2-es közösségi tér lesz. Bízunk benne, hogy ez a beruházás tovább tudja erősíteni a lokálpatrióta érzést és még komfortosabbá teszi a Palotanegyedben töltött időt, hiszen mindhárom generáció – gyermekek, szülők, nagyszülők – felé egyformán nyitni kívánunk, és szeretnénk igazán családbarát kerületet létrehozni, ami idevonzza az embereket.

 
A gyerek számára viszont a játszóterek jelentik az igazi kikapcsolódást, így ezekből soha nem lehet elég.


Egyetértek. A családosok számára kiemelten fontos, hogy gyermekükkel modern és biztonságos játszótereket tudjanak használni, ezért a képviselő-testület a közelmúltban úgy határozott, hogy a meglévő játszóterek felújítása, állagmegóvása – és például a Horváth Mihály téren a bővítés – mellett további lehetőséget biztosít a szabadidő hasznos eltöltésére. Tervben van egy új játszótér építése a Múzeumkertben, valamint a Nap téren, továbbá készül egy futókör és fitneszpark a II. János Pál pápa téren.

 
A felmérések szerint a kerületben – és különösen a Palotanegyedben – nagymértékben javult a szubjektív biztonságérzet. Mit tesz az önkormányzat ennek megőrzéséért?


A városrészben évek óta működik körzeti megbízotti iroda a Gutenberg téren, amely folyamatos jelenlétet biztosít a rendőrség részéről. Fontosnak tartjuk a személyes kapcsolatokat, ezért a helyi körzeti megbízotthoz, de a közterület-felügyelőkhöz és az önkormányzati rendészhez is bizalommal fordulhatnak a lakosok. A visszajelzések szerint a kapcsolat aktív és kölcsönös, a lakosokat megnyugtatja a kiemelt jelenlét és figyelem. 
Személy szerint nem csupán a szubjektív biztonságérzetet látom pozitívnak a Palotanegyedben, de az adatok azt mutatják, hogy objektíven is jó a közbiztonság a környéken. Ezt szeretnénk hosszú távon fenntartani, amit a térfigyelő kamerarendszer és a közösségellenes magatartást szankcionáló rendeletcsomag is támogat. Támogatjuk a társasházakat abban, hogy a kapukon belül is ki tudják alakítani a rendet és szeretnénk elérni, hogy mindenki az együttélés szabályait betartva éljen és dolgozzon a Palotanegyedben.

 
Bármely városról is beszéljünk, a parkolás mindig neuralgikus pont, különösen, ha rendszeresek a közterületi filmforgatások, amelyek további helyeket vesznek el a lakók elől. Mit tud tenni az önkormányzat ebben a helyzetben?


Megtiltja a filmforgatás lehetőségét a városrészben, amelyről egyébként már megszületett a döntés. A szabályozás csak a kerületi utcákra vonatkozik, a fővárosi kezelésű utakra sajnos nem. Azonban így is világosan látszik, hogy mi az önkormányzat elképzelése ezzel kapcsolatban, továbbá Sára Botond polgármester egyeztetéseket folytatott Tarlós István főpolgármesterrel, amelynek során arra jutottak, hogy a fővárosi utakra sem kerül engedély kiadásra a jövőben a Palotanegyed tekintetében.


Szöveg: Tóth Patrik
Fotó: Baranyai Attila

 

« vissza