Magdi néni köszöntése

Közösséget építünk
Magdi nénit ünnepelték

Egry Attila köszöntötte a szépkorú asszonyt

2014. augusztus 8.

A József körúton lakó Bácskai Győzőné a napokban ünnepelte 90. születésnapját. Ebből az alkalomból Egry Attila alpolgármester emléklappal és egy virágcsokorral köszöntötte a Magdi nénit. A több mint fél évszázadot pedagógusként dolgozó asszony vidáman fogadta az alpolgármester jókívánságait.

Magdi néni hetvenhat éve él Józsefvárosban. Még gyermekként, 1938-ban költözött a kerületbe szüleivel, azóta itt él. Szülei elhunyta után férjével is itt telepedtek le. A szép kor mögött ötvenöt év pedagógusi munka áll. „1948-ban kerültem egy iskolába mint pedagógus, és 2002-ig ott tanítottam”– mondta vidáman Magdi néni. A fiatalos lendülettel mozgó ünnepelt huszonöt éve özvegy. Férje szintén pedagógus volt – mesélte a köszöntésére érkező alpolgármesternek.

Egry Attila virágcsokrot és egy Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt emléklapot adott át a meghatódott Magdi néninek.

Jó egészséget és még sok szép évet kívánunk!

  Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza