Múlt és jelen

Egy ködlovag Józsefvárosban

2019. február 4.

Az utcai emléktáblák a szobrászat sajátos egyik műfaját alkotják. Funkciójuk többféle is lehet: megörökítheti az egykor ott lakó művész, tudós emlékét – mint ahogyan ezt a Babits-emléktáblán is láthattuk. De megjelenítheti azt a személyt is, akiről az utcát elnevezték. Erre a Józsefvárosban több példát is láthatunk – ezekből mutatunk be egyet sorozatunk legújabb részében.

 Krúdy Gyula (1878–1933) nyíregyházi születésű író. Ahogyan az önéletrajzában írta, „egy-két évig a Józsefvárosban csavarogtam, koplaltam, rongyoskodtam”. Először a mai Gyulai Pál utcában, majd a Práter és Vas utcában is lakott a magyar irodalom misztikus ködlovagja. Miután megnősült, 1899-ben az erzsébetvárosi Király utcába költözött és Józsefvárosba már nem tért vissza.




Krúdy Gyula az ablakban (forrás: Múlt-kor magazin)


Az egykori József, majd Bangha Béla utcát 1945 után nevezték el az íróról, és itt helyezték el a Vígh Tamás mintázta bronz domborműves kőkeretbe foglalt emléktábláját 1958-ban. A dombormű az idősödő Krúdy arcképét ábrázolja, sajátos módon kissé hátrafordított fejjel, aki a jól ismert joviális arcával tekint le a nézőre. Furcsa megoldás, ahogyan a fej egy részét drapéria takarja és mögüle néz ki az író. A mű laposan mintázott, a formák alig emelkednek ki az alapsíkból.

 


Vígh Tamás a kiváló szobrásznál, Rápolty Lajosnál kezdte el művészeti tanulmányait, majd a főiskolán Ferenczy Béni tanítványa volt. A Krúdy-emléktábla még korai alkotásának tekinthető, abból az időből, amikor a művészete már kezdett eltávolodni a szocreál világától. Később a konstruktív formálás vált szobrászatának jellemzőjévé, amelyre kerületünkben is láthatunk példát.


Forrás: jozsefvaros.hu
Szerző: Ludmann Mihály művészettörténész
Fotó: Nedbál Miklós/Józsefváros újság

« vissza