Kerületi hírek
Megérkeztek a vevők

Egyre népszerűbbek a józsefvárosi lakások

2015. február 9.

A napokban látott napvilágot egy ingatlanpiaci elemzés, amely szerint megváltoztak a korábbi trendek. Míg eddig jellemzően a belső kerületekből költöztek inkább ki az emberek, mára ennek az ellenkezője igaz. A folyamat Józsefvárost is kiemelten érinti: az utóbbi négy évben egyre többen jelentették be lakcímüket a kerületben. Ugyanakkor megfigyelhető egy olyan folyamat is, mely azt mutatja, hogy a fiatal középosztálybeliek keresik kerületünkben álmaik otthonát. Mindemellett egyre több külföldi vesz lakást Budapest belvárosi régiójában, így Józsefvárosban is.

Több gazdasági és ingatlanpiaci szakportál is beszámolt a Balla Ingatlanirodák elemzéséről, amely szerint egyre felkapottabbak a belvárosi kerületek ingatlanjai. A lakáskeresők körében Józsefváros is egyre népszerűbb. A korábbi évekhez képest az elmúlt hat hónapban nagyobb igény mutatkozik a belvárosi lakások iránt, a piac kínálatiból keresletivé alakult át – nyilatkozta Hart Erzsébet, a Balla Ingatlanirodák VII-VIII. kerületi irodájának vezetője a portfolio.hu-nak.

 

 



A fiatalok szerint Józsefváros menő

 

Ingatlanszakértők szerint egyre menőbb a kerületünk a fiatalok körében. A művészek, diákok, már megtelepedtek itt, és most a fiatal középosztálybeliek számára vonzó szolgáltatások szaporodnak, galériák, vendéglők, kávézók és szórakozóhelyek létesülnek. A józsefvárosi egyetemek kiemelkedően magas száma – tizenegy intézmény, tizenhét karral van jelen – tovább növeli az itt megtelepedni kívánó ifjúság számát. De nem csak a diákok, hanem a befektetők is felismerték a lehetőségeket: a felsőfokú intézmények környékén egyre többen vesznek kiadási szándékkal ingatlanokat.

 

 



Rendezett terek, szűkülő alkulehetőség

 

„A lakáspiac élénkülésében nagy szerepet játszik Józsefváros köztereinek megújítása is, mivel a vásárlók szívesebben jönnek rendezett környezetbe” – mondta lapunknak Borsos Balázs, az Otthon Centrum VIII. kerületi irodájának vezetője. Ugyanakkor a jó közlekedési viszonyok is elengedhetetlenek, ami a legtöbb metrómegállóval rendelkező Józsefvárosban adott, de vonzó tényező az is, hogy az év nagy részében kulturális programokat szerveznek, és hétvégenként több helyen termelői piacokat is tartanak. „Ezek így összeadódva egy élhető, jobb közeget teremtenek, ami vonzó az otthont kereső fiataloknak” – nyilatkozta az ingatlanszakértő. Majd hozzátette: a megnövekedett kereslet az alkuk beszűkülésével is jár.

 

Külföldiek is vásárolnak

 

Egyre több külföldi turisztikai ajánló születik, amely Józsefvárost dicséri, és jelentősen megnőtt a külföldiek érdeklődése is a kerületi lakások iránt. Részben befektetésként, de sokszor saját részre is vásárolnak a külföldiek. Elsősorban oroszok, hiszen Moszkvához képest nálunk meglehetősen alacsonyaknak számítanak az ingatlanárak – tudtuk meg az Otthon Centrum ingatlanszakértőjétől.

 

 



Irodapiac és üzlethelyiségek

 

A lakóingatlanok mellett az üzlet- és az irodahelyiségek piaca is élénkülni látszik. „Idén először mondhatjuk a válság óta, hogy folyamatban vannak vagy befejezés előtt állnak olyan ingatlan-beruházások a kerületben, amelyek 2008 után indultak” – mondta Borsos Balázs ingatlanszakértő.


    Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza