Civilek a Palotanegyedért

Lakossági fórumot tartottak a Palotanegyedben

2017. május 12.

Idei első lakossági fórumát rendezte meg a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) május 11-én a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban. A városrészt érintő fejlesztésekről, a közbiztonsági konzultáció eredményéről valamint az Európa Belvárosa Program folytatásáról Egry Attila alpolgármester, Szilágyi Demeter képviselő és az önkormányzat munkatársai számoltak be a résztvevőknek.

Immár évek óta hagyomány, hogy évente kétszer meghívják a Palotanegyedben élő lakosokat egy fórumra, ahol a városrészükkel kapcsolatos változásokról hallhatnak, illetve aktuális kérdéseket is megvitathatnak.

A Józsefvárosi Önkormányzat a közelmúltban sikeresen indult a főváros által kiírt TÉR_KÖZ pályázaton, amelynek részleteiről Annus Viktor, a Rév8 Zrt. vezérigazgatója tájékoztatta a megjelenteket. Az Európa Belvárosa Programnak is nevezett projekt keretében így a jövőben megújul a Rökk Szilárd utca Gutenberg tér és Kiscsibész tér közötti, a Bródy Sándor utca Vas utca és Pollack Mihály tér közötti, illetve a Szentkirályi utca Bródy Sándor utca és Mikszáth tér közötti szakasza. Annus Viktor kitért arra is, hogy folytatódnak a társasházi rekonstrukciók: összesen 13 házban fognak kisebb-nagyobb felújításokat elvégezni. 
 

Közösségépítés a Palotanegyedben

A pályázat lehetőséget nyújt közösségépítő programok megvalósítására is, amelyben az önkormányzat a korábbi évekhez hasonlóan számít a CaPE segítségére. Perényi László, az egyesület elnöke elmondta: folytatják az elmúlt időszak sikeres kezdeményezéseit, így a Megélt történelem, valamint a Bródy-piknik és Bródy-ősz elnevezésű programokat.
 

Folytatódnak a felújítások

Egry Attila alpolgármester a jövőbeni fejlesztésekről szólva hangsúlyozta: az Európa Belvárosa Program harmadik üteméből kimaradt utcák felújítására is sor kerülhet a következő években, így a Múzeum, Puskin és Somogyi Béla utca burkolata is megszépülhet a jövőben. A városrészben megvalósuló beruházásokkal kapcsolatban Egry Attila elmondta, hogy az önkormányzatnak fontos szerepe van a szabályozásban, hiszen van egy elképzelésük a negyeddel kapcsolatban: az itt megtalálható értékeket szeretnénk megtartani, megóvni és továbbadni a gyermekeink és unokáink számára. Ennek kapcsán kitért a Szentkirályi utca és Múzeum utca sarkán álló épületre, amely esetében az önkormányzat világossá tette, hogy csak olyan tervet támogat, amely figyelembe veszi az egységes városképet, valamint az évszázadok alatt kialakult épített környezetet és a negyed műemléki értékeit.
 

Fókuszban a kulturális értékek

Az alpolgármester a Galéria Negyed Program kapcsán elmondta: a VII. kerületi bulinegyeddel szemben a kulturális funkciót szeretnék erősíteni a városrészben, ennek érdekében négy helyiséget jelöltek ki a Kőfaragó és Bródy Sándor utcában. Hozzátette: a felújítások lassan befejeződnek, ezt követően az önkormányzat pályázatot fog kiírni és kortárs művészeti galériák nyílnak majd a környéken.
 
Több kérdés is elhangzott a Gutenberg térre tervezett muszlim kulturális központtal kapcsolatban. Egry Attila ezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy az épületnek egyelőre nincs használatbavételi engedélye, ennek ellenére ¬– folytatta – az önkormányzat kifejezte szándékát az épület megvásárlására. Mint mondta, ha sikeresek lesznek a tárgyalások, a Vasas Művészegyüttes használhatná a helyiséget. 
 

Körzeti megbízotti iroda nyílik a Gutenberg téren

Szilágyi Demeter önkormányzati képviselő megköszönte a negyed lakóinak, hogy nagy számban küldték vissza a közbiztonsággal és közrenddel kapcsolatos konzultációt, így ¬– mint mondta – a lakossággal egyetértésben tudják folytatni a korábban megkezdett munkát, ahol szükség van rá, ott pedig további szigorításokat vezetnek be. Ezzel kapcsolatban kitért az üzletek éjszakai nyitvatartásának rendjére, egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy nem szeretnének a VII. kerülethez hasonló bulinegyedet a városrészben.
 

A képviselő arról is tájékoztatott, hogy a beérkezett véleményeket figyelembe véve fokozott figyelmet fordítanak a köztisztaság további javítására, ennek érdekében járdatakarító gépeket is beszerzett az önkormányzat. Szilágyi Demeter örömét fejezte ki, hogy a Palotanegyedben található közterekkel és játszóterekkel kapcsolatban elégedettek az itt élők, és valóban rendeltetésüknek megfelelően használják azokat. A képviselő kitért a Gutenberg téren nyíló körzeti megbízotti irodára is, amelytől azt várják, hogy az állandó jelenlét közelebb hozza egymáshoz a rendőrséget és a lakosságot, a szubjektív biztonságérzet pedig tovább növekedhet.

Szilágyi Demeter a negyedben zajló forgatásokkal kapcsolatban elmondta, hogy idén két produkció érinti a Palotanegyedet, és sikerült olyan megállapodást kötni a gyártókkal és a Nemzeti Filmalappal, amelynek köszönhetően minimalizálják a lakosokat érintő kellemetlenségeket abban a néhány napban, amikor rögzítik a jeleneteket.
 

Iványi Gyöngyvér főépítész a Városépítészeti Irodához májusig beérkezett tervekről tájékoztatott. Előadásában kitért a Múzeumkert rekonstrukciójára is, amelyről tavaly született kormánydöntés. Mint mondta, a 460 millió forintos beruházás tervezése jelenleg is folyamatban van. A főépítész továbbá felhívta a figyelmet a „Világos kapualjak” elnevezésű pályázatra, amelyre továbbra is várják a társasházak jelentkezését.

« vissza