fotó CAPE

házak, paloták

Halakból épített palota Horánszky utca 19.

2020. május 29.

Bármilyen meglepően hangzik is, Budapest régi házai közül meglehetősen sok fölött őrködnek istenek. Ha figyelmesen sétálunk, felfedezhetjük őket a bejáratok fölött, az ablakfülkékben vagy akár oszlopok helyén is láthatjuk őket.

A KERESKEDŐK ISTENE

 Ennek a háznak a kapujáról is egy szakállas arc néz le ránk, sűrű hajából szarvaknak tűnő szárnyak állnak ki. Sőt, a második emeleti mennyezet stukkói között is felfigyelhetünk egy szárnyas sarut és sisakot viselő alakra, aki kígyókkal körülfont botot tart. Mindkét alkotásban Hermészt, az istenek követét, az útonjárók és kereskedők patrónusát tisztelhetjük, a kígyós bot pedig nem más, mint a caduseus. Hermész pálcája később a kereskedelem jelképévé vált, bár eredeti szerepe szerint varázserővel bírt, az istenek követének közvetítő és mágikus erejére utalt. A mítosz szerint mogyoróvesszőből készült, és Appollón ajándékozta Hermésznek hathúrú lantjáért cserébe.  A mi esetünkben Hermész inkább patrónusként, mint követként van jelen, ugyanis a ház építtetője, Lucziánovics Károly és későbbi tulajdonosa, Zimmer Ferenc egyaránt kereskedő volt.

ERKÉLY ÉS HALL

Zimmer Ferenc 1927-ben látott neki az átépítés tervezésének. A meglévő szintek beosztásának megőrzése mellett egy új emeletet húzott a házra. Itt az egész szintet elfoglaló, tágas reprezentatív terekkel rendelkező lakást alakított ki - minden bizonnyal ezt szánta saját családja részére, még egy új erkélyt is építtetett erre a szintre. Az újonnan tervezett lakásban a korban nagy divatnak örvendő hallt is kialakítottak. Ez a helyiség kötötte össze a lakás utcafrontra eső szobáit az udvarra néző helyiségekkel. A hallos lakásbeosztást már az 1930-as években sok kritika érte amiatt, hogy az ablaktalan helyiség szükségszerűen sötét és nehezen szellőztethető, illetve amiért túl nagy területet vesz el a lakástól. Ráadásul ezt a nagy teret reprezentáción kívül másra igazán nehéz volt hasznosítani. Zimmerék lakása tekintetében ezek a kifogások nem jelentettek problémát. Egyrészt eleve tágas tér fölött rendelkeztek, megengedhették maguknak a hall fényűzését. Másrészt ebben a lakásban a hallból egy udvarra néző télikertet alakítottak ki. Így a fényhiány nem okozott gondot, a növények pedig valószínűleg csodálatos látvánnyal nyűgözték le a ház lakóit és vendégeit.

CSALÁDI ÉPÍTKEZÉS

A Lucziánovics család már az 1860-as években is itt lakott, igaz, akkor még nem ez a ház állt a telken. 1886-ban Lucziánovics Károly fűszerkereskedő testvéreivel együtt vágott bele egy új, egyemeletes ház építésébe. Az U-alakban épült ház utcafronti részében nagyobb lakásokat alakítottak ki, míg a hátsó részekben szoba-konyhás lakások kaptak helyet. Az alagsorban a fáskamrák mellett mosókonyhát rendeztek be, sőt még egy virág-és zöldséges kamrát is kialakítottak. A testvérek a tervezéssel Ámon Józsefet bízták meg. Ámon a korszak sikeres építészeinek egyike volt. Bécsben és Berlinben tanulta a szakmát, 1871-ben kapott építőmesteri engedélyt. Pályája magasra ívelt, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium műszaki tanácsosaként dolgozott, 1888-ban már a virilisek, azaz a város legnagyobb adófizetői között is szerepelt. Nevéhez kötődik a közelben található Pázmány Péter Katolikus Egyetem könyvtárának a tervezése, de emellett építőmesterként részt vett - többek között - a mára már lebontott Elevátor-ház kivitelezésében, a Káposztásmegyeri vízmű, a Szent István és a Szent László kórház, illetve több fővárosi iskola és magánház építésében.

Halrakomány - Egy haltároló bárka az 1940-es éveken  Forrás: Fortepan

A DUNÁTÓL AZ ÉSZAKI-TENGERIG

A házat aztán 1924-ben vásárolta meg Zimmer Ferenc, halkereskedő, akinek családja ekkor már körülbelül száz éve foglalkozott ezzel a mesterséggel. Zimmer Ferenc édesapja, Péter üzletét vitte tovább, majd megszerezte a Fanda család által 1820-ban alapított cégét, és egyesítette a két vállalkozást. Nem mellesleg a két családot is egyesítette, sőt, házassága valószínűleg hozzásegítette őt az új tulajdonhoz, ugyanis feleséget is a Fanda famíliából választott magának. Az elődök idejében a kereskedés még a halászmesterséggel is összefüggött. Az 1820-as években még jelentős volt a dunai halászat a pest-budai szakaszon is. Mint minden más tevékenység, ez is céhes keretek között zajlott. A 19. század közepétől azonban a folyószabályozás, a rakpartépítkezések, a Duna mellé telepedő gyárak, és az egyre élénkebbé váló hajóforgalom miatt a folyó halhozama egyre csökkent, már nem tudta kielégíteni a növekvő nagyváros igényeit. A pesti halászmesterek emiatt arra kényszerültek, hogy az Al-Dunán, a Balatonon vagy a Tiszán béreljenek halászterületeket. Szerencsére az ekkoriban kiépülő vasúthálózat már lehetővé tette ennek a romlandó árunak a távolabbi városokba történő szállítását.


A Zimmer vállalat standja a Központi Vásárcsarnokban  Forrás: Fortepan/Adományozó: Négyesi Pál

Zimmer Ferenc élt is a közlekedés nyújtotta lehetőséggel. Ő már nem halászmesterként, hanem kereskedőként folytatta édesapja vállalkozását. Érdekeltsége a Dunához és a Balatonhoz kötődött, Budapesten a Központi Vásárcsarnokban lehetett felkeresni nagykereskedését. De nemcsak a fővárosba jutottak el halszállítmányai, hanem számos vidéki városban is árusította termékeit. Sikerült az európai piacot is meghódítania: az osztrák birodalomrész mellett Németországba, Svájcba és Franciaországba is exportálta áruját. A Zimmer-féle halakat a kopoltyújukban elhelyezett kis fém bilétákról lehetett felismerni, amelyek a cég névjegyét hirdették. Zimmer a századfordulón jelentős versenyelőnyre tett szert, ugyanis sikerült megszereznie a balatoni fogas egyedüli árusítási jogát. A kiviteli forgalom mellett az importra is gondot fordított. Az exportált magyarországi halakért „cserébe” - többek között - oostendei homárral és osztrigával, illetve rajnai lazaccal is ellátta a hazai vásárlókat. A vállalkozás 1930-ban ünnepelte 110 éves fennállásának évfordulóját. Zimmer Ferencet ekkor gazdasági érdemeiért kormányfőtanácsosi címmel tüntették ki. Az évfordulót a Gellért Szállóban rendezett fényes vacsorával ünnepelték meg, ahová a kereskedővilág színe-java hivatalos volt.

PÁLMÁK A VÁROSBAN

A télikert a 19. század második felében kedvelt kiegészítője volt a jómódú polgárok lakásainak. A növények egyébként is elengedhetetlen kellékei voltak az otthonoknak, a berendezés részeként a család rangjának, presztízsének kifejezésére is szolgálhattak. A közlekedés fejlődésének köszönhetően egyre távolabbi területek növényei is elérhetővé váltak, így mindinkább divatosabbá váltak az egzotikus virágok. Valóságos gyűjtőszenvedély alakult ki, minél többféle különleges növény dísztítette egy család kertjét vagy otthonát, az annál nagyobb büszkeséggel tölthette el a tulajdonosokat. A paloták kertjeiben pedig megjelentek a tropikus növényeknek otthont adó pálmaházak, amiket a bérpaloták tágas lakásaiban a télikert tudott helyettesíteni. Ez a helyiség a lakás meghosszabbításaként is szolgált: a télikert nemcsak a szemet és a lelket gyönyörködtette, hanem itt teázhatott vagy kézimunkázhatott a ház úrnője, ide hívhatta vendégeit könnyed beszélgetésekre. A második emeleti lépcsőház félkörívben elhelyezett elegáns üvegablakai ma is emlékeztetnek a Zimmer család egykori télikertjére.

« vissza