Kultúra

Hamvazószerda – A negyvennapos böjt küszöbén

2019. március 6.

A húsvétra való készülődés negyven napos időszakának kezdete a hamvazószerda, a katolikus egyház hívei számára szigorú böjti nap. A hagyomány szerint a mai napon háromszor szabad enni, de csak egyszer jóllakni, az étkezésekből pedig a húst el kell hagyni a 14 év felettieknek.

 Hamvazószerdával kezdetét veszi a nagyböjt. A keresztények ebben az időszakban Jézus Krisztus feltámadásának a megünneplésére készülnek, a hitben való elmélyülés, a bűnbánat, a lemondás segítségével. Az ősegyházban a húsvétra készülődés első napján a hamvazás szertartásával indult a nyilvános bűnbánók vezeklése.




„A mai napon a szentmisén résztvevő hívők homlokára hamuból rajzolt kereszt ugyanakkor arra emlékeztet, hogy az ember végtelen esendő az Isten kegyelme és szeretete nélkül” – fejtette ki lapunknak Horváth Árpád jezsuita szerzetes, a Jézus Szíve Templom igazgatója. „Így az nem egy elkeserítő, vagy elrettentő szimbólum akar lenni” – tette hozzá – „hanem a realista elismerése annak, hogy ember vagyok, az Isten pedig Isten.”

 


A katolikus egyház szigorú böjtöt hirdet erre a napra, ami Horváth Árpád szerint nem csupán az étkezésben való mértéktartással kivitelezhető: a hagyomány szerint megtagadjuk magunktól az ételt, nem eszünk olyan bőségesen, mint egyébkor, azonban ez csak egy eszköz, amely által megélhetjük a nagyböjt szellemét, hogy rászorulunk az Isten irgalmára. „A formalitáson túl, sokkal fontosabb, hogy kilépve a komfortzónánkból, képesek legyünk áldozatot hozni másokért. Például, határozzuk el, és igyekezzünk tudatosan türelmesebbnek lenni a körülöttünk élőkkel, szakítsunk több időt rájuk, szenteljünk igazi figyelmet nekik ebben az időszakban”  – buzdít a szerzetes.

 


„Az egyén kiteljesedése ugyanis nem az egoizmusa, vagy az önmegvalósítás által érhető el” – világított rá a templomvezető. „Az igazi kiteljesedés az átélése annak az örömnek, amit mi magunk okoztunk másoknak, és az visszatükröződik ránk. Az öröm nem tud magában meglenni. A böjt pedig arra hív, hogy másokért élő emberek legyünk.”
Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság
Szerző: Imre Zsófia
 

« vissza