Kerületi hírek

Idén is szervez adománygyűjtést a józsefvárosi rendőrkapitányság

Negyedik alkalommal szervez adománygyűjtést a BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányság a nehéz körülmények között élő józsefvárosi családok megsegítésére. A feleslegessé vált, de még jó állapotú játékokat, felnőtt és gyermek ruhaneműket, könyveket, írószereket a Víg utcai rendőrkapitányságon lehet leadni december 7-ig.

„Ahogyan az elmúlt években, idén is várjuk a játékokat, felnőtt és gyermek ruhaneműket, könyveket, írószereket, de minden olyan tárgynak örülünk, amely használható” – mondta el lapunknak Tolnay Krisztina. A rendőr főtörzszászlós hozzátette: nagyon köszönik, hogy az évek során egyre többen csatlakoztak az akcióhoz, és érezték fontosnak, hogy segítsenek embertársaikon.


„Arra kérjük azonban az adományozókat, hogy csak olyan tárgyakat hozzanak, amelyeket ő maguk is szívesen használnának” – hangsúlyozta, majd hozzátette: tiszta, sérülésmentes tárgyakat várnak a segítő szándékú polgároktól. A felajánlott tárgyakat a Víg utca 36. szám alatt, a rendőrkapitányság bejáratánál elhelyezett dobozba gyűjtik december 7-ig. Amennyiben valamilyen módon akadályba ütközik a csomag beszállítása, akkor keresse Tolnay Krisztina főtörzszászlóst a 0670 489 3540-es telefonszámon.

Forrás: jozsefvaros.hu
Fotó: Józsefváros újság/archív

« vissza