Interjú

Interjú Tarlós Istvánnal, Budapest főpolgármesterével

2018. július 5.

Tarlós István lassan nyolc éve áll a főváros élén, és mint mondja, az elmúlt évek munkájára visszatekintve leginkább következetességére és őszinteségére a legbüszkébb. Lapunknak adott interjújában kiemelte: erős és jó a kapcsolat a főváros és Józsefváros között, a kerületben a közeljövőben is jelentős beruházások várhatók. A Blaha Lujza tér felújítása, a józsefvárosi strand és fürdő terve mellett a hajléktalanság-problémáról és a közelgő, kerületi polgármester-választásról is beszélgettünk Budapest főpolgármesterével.


Lassan nyolc éve áll a főváros élén. Mire a legbüszkébb városvezetőként?


Harminc éve dolgozom a városirányításban, ebből idestova 24 évet polgármesterként, és valóban, az utóbbi nyolc évet főpolgármesterként. Mire vagyok a legbüszkébb? Nehéz erre válaszolni. Talán a következetességre, a kiszámíthatóságra, az eltökéltségre. Mindig törekedtem a nyíltságra, őszinteségre, velem mindig mindenki tudhatja, hányadán áll.

 
Hányadán áll a józsefvárosiakkal? A kerülettel?


Kezdjük ott, hogy tulajdonképpen a VIII. kerületben születtem, igaz, hogy csak életem első hetét töltöttem ott: az egykori bábaképző intézetben láttam meg a napvilágot. Ezt az első hetet és a katonaidőket leszámítva mindig is Óbudán éltem és élek. Azonban amióta Budapest főpolgármestere vagyok, erős és jó a kapcsolat a Józsefvárosi Önkormányzattal. Kocsis Máté már a 2006–2010 közötti időszakban is tevékeny, tehetséges és őszinte fiatal munkatársam volt. Amikor ő lett a kerület polgármestere, a közös múlt predesztinálta, hogy a józsefvárosi munkakapcsolatok jól alakuljanak. A kormánnyal és Józsefvárossal együttműködve sok minden várható a közeljövőben a kerületben, amit a főváros és személy szerint én is támogatok.

 
A közelmúltban jelentették be például a Blaha Lujza tér felújítását a kerületben, mikor indulhat el a munka?


A felújítás reményeim szerint még ebben az évben megkezdődik, a Blaha Lujza tér olyan fontos szerepet tölt be a pesti oldalon, mint a Széll Kálmán tér Budán. Éppen ezért erősen támogattam Kocsis Máté és Sára Botond ezirányú törekvéseit. Emellett a főváros egyik legjelentősebb programja az a fürdő- és strandfelújítási program, amelynek keretében újult meg és bővült a Rudas Fürdő, a Paskál, a Palatinus, a Csillaghegyi strand, illetve komoly felújítások várhatók a Széchenyi fürdőben. Józsefvárosban pedig, a volt pályaudvar területén – ahol Kocsis Máté és Sára Botond egy új sport rekreációs és kulturális központot képzelt el – létesül strand és fürdő is. Ez Józsefvárosban az egyik legnagyobb fővárosi és kerületi program. Ebben a ciklusban szeretném, ha elkezdődhetne az építkezés: és ha egy olyan sokoldalú, a fővárossal nagyon jó munkakapcsolatot ápoló, jelentős helyismerettel rendelkező és agilis fiatalember lehet polgármester, mint Sára Botond, akkor a következő ciklus első felében be is fejeződhet a projekt.

 
A Blaha Lujza teret is érinti a hajléktalan-probléma, amely az elmúlt hetek egyik kiemelt közéleti témája: tilos lenne életvitelszerűen közterületen tartózkodni.


Kevesen tudják, hogy Budapest rendszerváltás utáni első hajléktalanellátó bázisát Vecsey Miklóssal ketten hoztuk létre Óbudán, egy hajón, 1990 végén. Így már korábban és a fővárosban is sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel, egy időben éppen Kocsis Mátéval próbáltuk erősíteni egymást a megoldás keresése során. A jelenlegi szabályok, szokásjogok mellett nem vizsgálható, hogy ki miért lett hajléktalan, honnan jött, valóban hajléktalan-e, vagy valamilyen megfontolásból csupán ilyen életvitelt folytat. Hagyja-e, hogy segítsenek rajta? Ezek mind nagyon fontos kérdések, amit egyes liberális körök és felelősség nélküli civilek valami miatt nem akarnak rendezni.
A hajléktalanság egy humanitárius, szociális probléma, amit megfelelően kell kezelni. A hajléktalan-ellátás feltételei folyamatosan biztosítva vannak, komfortfokozata folyamatosan javul, a férőhelyek száma emelkedik. Gondoskodunk biztonságukról, kórházat létesítettünk, feltehetően hajléktalan emberek sokaságát foglalkoztatja valamelyik közszolgáltató cégünk. A Máltai Szeretetszolgálat képviselői jelentették ki, hogy Budapesten ma az nem részesül ellátásban a hajléktalanok közül, aki azt nem fogadja el. Ezzel párhuzamosan viszont gondoskodni kell a város funkcionális pontjainak rendeltetésszerű használatáról is. A világon mindenütt így van.

 
Hamarosan időközi polgármester-választás lesz a kerületben, mennyire ismeri a jelölteket? Kivel tudna jobban együtt dolgozni a Fővárosi Közgyűlés tagjaként?


Sára Botondot jó szellemiségű, sokoldalú, realista és hatékony fiatalembernek ismertem meg, aki elkötelezett bizonyos értékek iránt, és a szó legpozitívabb értelmében rendszerelvűen gondolkodó vezető, akit én maximálisan támogatok. Ellenfele, Győri Péter, egy sajátos beállítottságú ember, közgazdasági egyetemi végzettsége ellenére felkészültsége és tapasztalata egy rendkívül specifikus területre korlátozódik. És ott sem szerette figyelembe venni tapasztalatom szerint az életszerűség és a rendszerelvűség feltételeit, nem beszélve arról, hogy az összes egyéb területen eléggé járatlan. Nem szívesen látnám a Közgyűlésben.

 
Főpolgármesterként hogyan látja Józsefváros jövőjét?


Budapest főpolgármestereként nem nagyon tehetek különbséget a kerületek között, még a saját szűkebb pátriámmal, ahol 70 éve élem az életem, ott sem. Annyit mondhatok, hogy Józsefvárost Budapest egyik legfontosabb városrészének tartom. Kocsis Máté polgármestersége alatt a Palotanegyeden túli, kevésbé szép arca is sokkal élhetőbb, szebb részévé vált Józsefvárosnak. Vannak még különbségek, amelyeken jelentősen csökkenthetnek az említett projektek. Ezek támogatásával is szeretnénk hozzájárulni a tervek megvalósításához.

 
Forrás: jozsefvaros.hu
Fotó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
 

« vissza