Vállalkozói Fórum a H13-ban

Józsefváros érdeke, hogy egyre több helyi vállalkozás induljon

2014. március 13.

A vállalkozások környezetében végbement aktuális változásokról tájékoztatta a kerületi vállalkozókat a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban. Az idei adóváltozásokra és az új hitellehetőségekre koncentráló szakmai előadások előtt Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere adott átfogó tájékoztatást a kormányzati és kerületi eredményekről és elképzelésekről.

Ahhoz képest, hogy a hazai vállalkozások foglalkoztatják a munkavállalók hetven százalékát, méltatlanul kevés tájékoztatást kapnak – állapította meg a polgármester. Ezért is van jelentősége az ilyen vállalkozói fórumoknak, miként annak is, hogy a kerületi önkormányzat tavaly együttműködési megállapodást kötött a kereskedelmi és iparkamarával. A kerületvezetés nem titkolt célja, hogy a helyi vállalkozókat bevonják Józsefváros szolgálatába, mindinkább helyzetbe hozzák őket, kikérjék véleményüket, amelyet a rájuk vonatkozó döntéseknél is figyelembe vehetnek.

Kerületi szinten

A gazdaságfejlesztést szolgálja maga a Vállalkozói Fórumnak helyet adó H13 központ is, amelyben a kezdő vállalkozók irodai infrastruktúrát és szakmai tanácsadást kapnak, sőt egy finanszírozási program is segíti a talpra állásukat – mondta a polgármester. A helyi vállalkozói környezetet élénkíti, hogy 2013-ban Józsefváros lett a legeredményesebben pályázó kerület a fővárosban. A város-rehabilitációs program azonban nem ért véget. A következő az Orczy negyed teljes megújítása lesz.  A sikeres pályázatok eredményeképpen az önkormányzat nemcsak szebbé kívánja tenni közterületeit, hanem élettel is megtölteni, amit a felújított területeken induló vállalkozások támogatásával is kifejez. A Józsefvárosban működő hatezer vállalkozás egyötöde évi tízmillió forint feletti forgalmat bonyolít. A kerületnek érdeke, hogy számuk tovább növekedjen, hogy fizessék a helyi adókat, és egyúttal új munkahelyek jöjjenek létre.

A polgármester végül megemlítette a feketegazdaság elleni harcot és a józsefvárosi piac bezárását is, amely elkerülhetetlen; az üzemeltetők csak az időt húzhatják. Nem igaz, hogy a piac a kisembereket szolgálja. Nekik nincs szükségük az ott kapható hamis útlevelekre, fegyverekre, viperákra, hamis számlákra és rossz minőségű, hamisított árukra. Ez az illegális kereskedelem fojtja meg egyébként a tisztességesen működő hazai vállalkozásokat. Ha a vámot, az összes adót és illetéket befizető, a törvényeket betartó külföldi vállalkozók a kerület által felajánlott üzlethelyiségeket vennék bérbe, abból kialakulhatna egy egészséges verseny. Ezzel a vásárlók is csak jól járnának – tette hozzá Kocsis Máté.

2014: a gazdaságfejlesztés éve

A hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése a kormány gazdaságpolitikájának is elengedhetetlen része. Ez megnyilvánul a magas adóterhek csökkentésében (társasági adó és több kisebb adó megszűnése, a KIVA és a KATA bevezetése), valamint a drága hitelek helyett olcsó, gyorsan elérhető fejlesztési-beruházási és működési hitelek indítása. Ugyancsak a hazai vállalkozásokat szolgálja az új közbeszerzési törvény, az exportot élénkítő új külkereskedelmi partnerségek kialakítása, valamint a munkahelyteremtő és - megtartó akciók állami támogatása is. A polgármester külön kiemelte az európai uniós fejlesztési források ésszerű elosztását. 2010 előtt ugyanis a Magyarországot megillető pénzek töredéke jutott csak el ide, és azt is szabálytalanul és gyakran értelmetlenül használták fel. „A kormányváltást követően a 2007-2013-as fejlesztési időszakra hazánknak megítélt összes eurót elhoztuk Brüsszelből.” A most kezdődő új uniós ciklusban a források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fogják használni. (Ez az arány 2010 előtt 15-20 % volt.) Elindult a növekedési hitelprogram, amellyel már az idén 400-500 milliárd forinttal növekszik a gazdaság. A hazai vállalkozásokat segíti az is, hogy kamatmentes hitelkonstrukcióval lehetséges lesz az uniós pályázatok előfinanszírozása. A versenyképesség javítása érdekében a lakossági rezsicsökkentésen túl a cégek, intézmények, ipari szektor rezsicsökkentését is tervezik – mondta Kocsi Máté. Ennek következtében az alacsonyabb rezsivel előállított termékek is olcsóbbak, eladhatóbbak lehetnek.

  Forrás: jozsefvaros.hu

 

« vissza