Közösséget építünk
Józsefvárosban élte át '56 borzalmait
2015. október 20.
Tolnai Imre október 11-én, dédunokája keresztelőjével egyidőben ünnepelte 90. születésnapját. A jó egészségnek örvendő Imre bácsit Szilágyi Demeter, a Palotanegyed önkormányzati képviselője köszöntötte egy kis ajándékkal és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke által aláírt emléklappal.
Tolnai Imrének egy lánya, négy unokája és öt dédunokája van. Abban a – ma már egyre ritkább – szerencsében van része a családnak, hogy a Bródy Sándor utcai lakásban négy generáció lakik együtt a legnagyobb harmóniában. Kölcsönösen segítenek egymásnak, hiszen mára már Imre bácsi nehezen mozog. Két évvel ezelőtti balesetéig azonban – amelyből szerencsésen felgyógyult – segítség nélkül, naponta mászta meg a lakáshoz vezető 128 lépcsőfokot.
Imre bácsi szépírás füzete a ’30-as évekből
Imre bácsi legnagyobb erényének a pontosságát tartja, mivel – idézte fel – soha nem késett el sehonnan. Egész életében iparjogvédelemmel foglalkozott az olajfinomítás területén, az utolsó időszakban pedig naponta ingázott Százhalombattára.
Imre bácsi szépírás füzete a ’30-as évekből
A szépkorú úr 1955 óta él a Bródy Sándor utca 4. szám alatt, így az események középpontjában, közvetlen közelről élte át az 1956-os forradalom borzalmait. Mint mesélte, egyszer azt hitték, hogy kigyulladt a ház, azonban „csak” egy, az utcán felgyújtott tank füstje áramlott be hozzájuk.
Imre bácsi legnagyobb erényének a pontosságát tartja, mivel – idézte fel – soha nem késett el sehonnan. Egész életében iparjogvédelemmel foglalkozott az olajfinomítás területén, az utolsó időszakban pedig naponta ingázott Százhalombattára.
Mint mondta, a mai napig követi a futballt – ő maga is játszott amatőr szinten -, de nem felejtette el a tánctudás fontosságát sem hangsúlyozni. Ez utóbbi könnyen érthető annak fényében, hogy egykori feleségével is a népi táncnak köszönhetően ismerkedett meg.