Múlt és jelen
Ki korán kel, az élet vizére lel - A Gschwindt palota
2016. február 9.
Egy lánynak mindig az édesapja az első szerelme és minden séta vele felér egy randevúval. Különösen igaz ez akkor, ha a találkozót a Palotanegyedben szervezik meg. Az egykor úri pompában ragyogó épületek között, vagy éppen a Gschwindt palota mellett andalogva pedig, mi másra gondolhat egy hölgy, mint hogy egy igazi herceg van az oldalán.
Apukám elhívott sétálni. Szerinte egészséges mínusz 5 fokban róni az utakat. Javasoltam, hogy inkább valamelyikünk otthonában találkozzunk egy csésze forró tea mellett, de hajthatatlan volt. A megbeszélés szerint szombaton, 9 órakor (mert korán kelni is egészséges) a Puskin utca és a Bródy Sándor utca kereszteződésében találkoztunk, ugyanis mutatni szeretett volna valamit.
Aznap hideg volt, de gyönyörűen sütött a nap és – ha az ember nem az árnyékos oldalon ment – egészen kellemesnek tűnt az idő. Ő már ott várt. Sosem késik, sőt. Ahogy messziről közelítettem, láttam, hogy megint valami nagyszerű kalandban lesz részünk. Ez mindig így volt. Emlékszem, talán 6 éves lehettem, amikor a közelünkben lévő játszótéren ő, mint az irányítótorony parancsnoka, megadta a felszállási engedélyem az űrhajóval, amit a mászóka testesített meg. (Közben pedig mesélt a csillagokról, a világegyetemről, és játék közben úgy tanultam, hogy észre sem vettem.) Ahogy egyre közelebb értem, láttam rajta, hogy most is töri valamin a fejét. Állt a ház tövében - ami olyan volt, mint egy várkastély, apukám pedig mint a királyfi – és diadalmas mosollyal köszöntött. Tudta, hogy a szép, régi épületek a gyengéim. Majd nem kardot rántott, hanem egy forró teával teli termoszt adott a kezembe. Micsoda lovag, mindig tudja, hogy vegyen le a lábamról. Elkezdődött a játék.
Megnéztük magunknak kívülről az épületet. Háromemeletes, gyönyörű, díszes homlokzat, ami pontosan olyan a kis tornyocskájával, mint egy kastély. A Bródy Sándor utca felőli homlokzatát egy különleges napóra díszíti. A Puskin utcai homlokzaton pedig láthattunk egy kőbe vésett portrét. Apukám persze tudta, hogy a ház eredeti építtetőjének, Gschwindt Mihály unokájának 20 éves kori arcát mutatja, ami csodálatos módon úgy tűnik, hogy szerencsésen átvészelte az itt zajló harcokat.
Ő is kiválóan értett az üzlethez, de emellett nagy zenebarát is volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy ennek a csodás, napórás épületnek az alagsorában külön zenetermet alakíttatott ki, ahol rendszeresen tartottak szimfonikus hangverseny-esteket is. Az épületben gyakran megfordultak tehetős és arisztokrata vendégek is, sőt, lakói közül is kiemelkedik Szapáry Lajos gróf, vagy Teleki Tibor gróf, aki az utolsó koronaőrök egyike volt.
Aznap hideg volt, de gyönyörűen sütött a nap és – ha az ember nem az árnyékos oldalon ment – egészen kellemesnek tűnt az idő. Ő már ott várt. Sosem késik, sőt. Ahogy messziről közelítettem, láttam, hogy megint valami nagyszerű kalandban lesz részünk. Ez mindig így volt. Emlékszem, talán 6 éves lehettem, amikor a közelünkben lévő játszótéren ő, mint az irányítótorony parancsnoka, megadta a felszállási engedélyem az űrhajóval, amit a mászóka testesített meg. (Közben pedig mesélt a csillagokról, a világegyetemről, és játék közben úgy tanultam, hogy észre sem vettem.) Ahogy egyre közelebb értem, láttam rajta, hogy most is töri valamin a fejét. Állt a ház tövében - ami olyan volt, mint egy várkastély, apukám pedig mint a királyfi – és diadalmas mosollyal köszöntött. Tudta, hogy a szép, régi épületek a gyengéim. Majd nem kardot rántott, hanem egy forró teával teli termoszt adott a kezembe. Micsoda lovag, mindig tudja, hogy vegyen le a lábamról. Elkezdődött a játék.
Megnéztük magunknak kívülről az épületet. Háromemeletes, gyönyörű, díszes homlokzat, ami pontosan olyan a kis tornyocskájával, mint egy kastély. A Bródy Sándor utca felőli homlokzatát egy különleges napóra díszíti. A Puskin utcai homlokzaton pedig láthattunk egy kőbe vésett portrét. Apukám persze tudta, hogy a ház eredeti építtetőjének, Gschwindt Mihály unokájának 20 éves kori arcát mutatja, ami csodálatos módon úgy tűnik, hogy szerencsésen átvészelte az itt zajló harcokat.
Már nem fáztam, csak nagyon izgatott voltam, mert tudtam, hogy ha ilyen mesés kívülről az épület, akkor belülről is biztosan tetszene. Apukám persze egy úriember és csak annyit mondott, fáradjak be. (Mindig így titokzatoskodik, aztán – mint egy lovag – elvarázsol.) A ház nehéz fa ajtaját egy kis kovácsoltvas kapun keresztül lehetett megközelíteni. Belépve egy előtér fogadott, amely boltívekkel volt díszítve: mint egy palota. Beljebb merészkedve egy igazán kicsi udvar fogadott, ami csak fölfelé, az ég felé tágult. Nem éreztem, hogy ez nyomasztana, inkább a maga zártságával egyfajta biztonságérzetet adott. Felosontunk az emeletekre, amely számomra nagyon meglepő módon nem a hagyományos körfolyosós gangból állt, hanem szintenként két irányba nyíló bejárattal épült. A lépcsőház is különleges volt, mert a lépcsővel együtt a korlát is kőből készült, nem a megszokott kovácsoltvasból. De itt is – mint a lépcsőház aljában – boltívek fogadtak emeletenként és helyes, szintén boltíves ablakokból lehetett kinézni az udvarra.
Nagyon tetszett az épület, de már igazán érdekelt a története. Apukám persze tudta és már alig várta, hogy elmesélhesse: az 1850-es években Gschwindt Mihály építette, aki vagyonát azzal alapozta meg, hogy beindította az ország első szeszfinomításra alkalmas üzemét. A gyár itt, Józsefváros területén épült fel, valahol a mai Corvin mozi környékén. A gyár meglehetősen jól jövedelmezett és a tulajdonos igazán remek üzletember lehetett, hiszen a gyártás során keletkezett melléktermékeket sem hagyta elveszni. 1869-ben megalapította a gyár területén a lepárlás során keletkezett forró vízzel üzemelő, első józsefvárosi tisztasági közfürdőt. A cég figyelt arra is, hogy a megszokott termékek mellett új, eredeti ötletekkel is előrukkoljanak, ennek apropóján készült el az aqua vitae – az élet vize nevű, kis üvegcsében árult csodaitaluk is. Összetevői persze titkosak voltak. Gschwindt Mihály halála után fia, György vette át a gyár vezetését.
Ő is kiválóan értett az üzlethez, de emellett nagy zenebarát is volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy ennek a csodás, napórás épületnek az alagsorában külön zenetermet alakíttatott ki, ahol rendszeresen tartottak szimfonikus hangverseny-esteket is. Az épületben gyakran megfordultak tehetős és arisztokrata vendégek is, sőt, lakói közül is kiemelkedik Szapáry Lajos gróf, vagy Teleki Tibor gróf, aki az utolsó koronaőrök egyike volt.
Kiléptünk az épületből. Megint igaza lett apának. Jó volt korán kelni és már nem is fáztam. Belekaroltam és úgy indultunk tovább. Közben pedig kértem, mesélje el, hogyan is lett a fürdővíz. Szerinte ez borzasztóan egyszerű folyamat, hiszen….
