Programajánló

Klasszikus és kortárs filmek az Ukrán Filmnapokon az Urániában

2015. október 18.

A húszas évek avantgárdjának klasszikussá vált művei mellett a kortárs ukrán filmművészet néhány kiemelkedő alkotása is bemutatkozik a budapesti Ukrán Filmnapokon október 19. és 22. között, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

  Az ukrán nagykövetség az ország függetlenségének elnyerése óta először rendezi meg a filmnapokat. A változatos műfaji kínálatot felvonultató program munkáin keresztül a nézők jobban megismerhetik az ukrán nép történelmét és kulturális hagyományait egyaránt - közölte az Uránia az MTI-vel.
    Az Ukrán Filmnapok programja hétfőn délután egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdődik az Uránia Kávéházban, ahol a filmnapok meghívott vendégeivel, Pilip Illjenkóval, az Ukrán Állami Filmügynökség vezetőjével, Olesz Szanyinnal, a nyitófilm rendezőjével és Hennagyij Kofman producerrel találkozhat a közönség. A beszélgetést az Olesz Szanyin által jegyzett, A vakvezető című film díszvetítése követi. A harmincas években játszódó, valós eseményeken alapuló történet főszereplője egy amerikai kisfiú, aki miután apja gyilkosság áldozata lesz, egy vak zenész segítségével megmenekül és elszegődik mellé vakvezetőnek. Veszélyes kalandokkal teli útjukat az ukrán történelem drámai eseményei szegélyezik.
    A filmnapok keretében bemutatják az elsőfilmes Osztap Kosztyuk Éltető tűz című, három generáció történetét bemutató dokumentumfilmjét, amelyet négy éven keresztül forgatott az ukrán Kárpátokban élő hucul juhászokról. Az október 20-i vetítést közönségtalálkozó követi Hennagyij Kofmannal, a film producerével. 
    Látható lesz a program keretében az ukrán és a szovjet némafilmes korszak egyik legismertebb alkotása, Olekszandr Dovzsenko Föld című némafilmje is, amely egy ukrán falut ábrázol a kolhozosítás hajnalán. A film rehabilitációjára 1958-ban került sor, amikor a világ filmkritikusai minden idők 12 legjobb filmje közé választották. A művet digitálisan restaurált kópiáról, a DakhaBrakha ukrán avantgárd világzenei együttes zenéjével vetítik. 
    A Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon a kritikusok díját elnyert Viktoria Trofimenko lélektani drámája a "Fivérek. Az utolsó vallomás" című film október 21-én lesz műsoron. Az alkotás a svéd író, Torgny Lindgren magyarul is megjelent Dongóméz című regényéből készült. 
    Október 22-én egy újabb filmtörténeti klasszikus, Georgij Sztabovij Két nap című 1927-es némafilmje forog majd, végül október 22-én Miroszlav Szlabospickij felnőtt nézőknek ajánlott thrillere, a 24 nemzetközi díjjal elismert A klán zárja a programot. A feszült hangulatú történet főszereplője, Szergij egy hallássérültek számára fenntartott bentlakásos iskolába kerül, ahol egy bűnözői csoport, a Klán uralkodik. Hogy elfoglalhassa helyét a rangsorban, Szergij több rablásban is részt vesz, azonban amikor beleszeret a Klán vezetőjének egyik szeretőjébe, megszegi a csoport íratlan törvényeit. A film premierje  2014-ben a cannes-i filmfesztiválon volt, azóta a világ számos országában bemutatták. 
    A filmeket eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással vetítik.

« vissza