Kerületi hírek

Kocsis Máté: Az idősek számíthatnak Józsefvárosra

Negyedik éve már, hogy kerületi időskorúakkal telik meg a Rhema Rendezvényközpont nagyterme a Józsefvárosi Önkormányzat által életre hívott szüreti mulatságon, amelyet idén október 7-én rendeztek meg az Idősek világnapja alkalmából. A jelenlévő csaknem kilencszáz szépkorút Kocsis Máté polgármester köszöntötte, aki kiemelte: „Józsefváros számít idős lakóira, és ők is számíthatnak Józsefvárosra”.

 „Nagy örömömre szolgál, hogy minden évben többen és többen jönnek el erre a rendezvényre” – kezdte beszédét Kocsis Máté, majd hozzátette: nagy siker ez, hiszen a városvezetés elkötelezett amellett, hogy Józsefvárosban egy igazi közösség alakuljon ki. „A jelent Önök hozták létre a múltban, sok munkával, fáradsággal, gyermekek felnevelésével, ezt szeretnénk megköszönni Önöknek” – mondta Kocsis Máté. 
 

 Az idősek és az önkormányzat
 
„Mit tehet az önkormányzat az idősekért azon túl, hogy megbecsülését ilyen rendezvények szervezésével fejezi ki?” – tette fel a kérdést Józsefváros polgármestere. „Először is lépésről-lépésre fáradozhat a jobb közbiztonság megteremtésén, ami igen nagy feladat, tekintve, hogy honnan indult a városrész. Sokat javult a helyzet, de még nem vagyunk a munka végén" – mondta.
 
 
„Az egészségbiztonság terén is igyekszünk többet adni úgy az idősek, mint minden kerületi lakos számára: az elmúlt években az Auróra utcai Szent Kozma szakrendelő mellett számos háziorvosi rendelőt újítottunk fel. És itt ki kell emeljem Sára Botond alpolgármester érdemeit, aki nehéz költségvetési helyzetekben sem mondott le ezen munkálatokról, és végigvitte azokat” – fejtette ki Kocsis Máté. Mint elmondta: jelentős eredményként könyvelheti el a városrész, hogy október 2-án átadták Józsefváros első mentőállomást az Orczy úton, így a kerületi lakosok számára baj esetén sokkal közelebb került a segítség. Hozzátette: az idősek iránti megbecsülést az idősklubok felújításával is igyekszik kifejezni az önkormányzat, idén 30 millió forintot fordítva erre a célra. 
 

Valódi közösséget építünk
 
„Az igazi célunk az, hogy tudatosítsuk, az időskor és a nyugdíjba lépés nem jelenthet egyet a magánnyal és az egyedülléttel. Egy közösségben élünk, senki nem lehet magányos, hiszen van kihez fordulnunk, van kihez fordulniuk. Közösen kell és közösen tudjuk ez a városrészt tovább építeni, Józsefváros a jövőben is számít Önökre és tapasztalataikra, és ahogyan eddig is, Önök is számíthatnak Józsefvárosra” – zárta szavait Kocsis Máté.
 
Mulatság örökzöld slágerekkel
 
Kocsis Máté beszéde után Soltész Rezső tolmácsolásában csendültek fel a mindenki által ismert kortalan slágerek, majd Csepregi Éva, a legendás Neoton Família énekesnője szórakoztatta a nagyérdeműt.
 
 
A műsort – amelyen a polgármester mellett az alpolgármesterek, a képviselő-testület tagjai és kerületi intézményvezetők is részt vettek – állandó visszatérő vendégként a Vegas Showband produkciója zárta, majd állófogadás várta a vendégeket.
 
Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza