„Mária Terézia az uralkodást szolgálatnak tekintette, női érzékenységgel és mélyen hívő katolikusként méltányosan, irgalmasan gyakorolta hatalmát, törődött a rábízottakkal. Uralkodása az eltérő érdekek figyelembevételére, kompromisszumra épült” – mondta előadásában Schmidt Mária történész. A 150 éves török pusztítás után a magyar rendek tudták, hogy az országnak fejlődésre, korszerűsítésre, építő munkára van szüksége. Ugyanakkor a Habsburgok a Thököly- és Rákóczi-felkelés után elfogadták, hogy Magyarországot csak saját törvényei alapján lehet kormányozni – fejtette ki a szakember. Mária Terézia 1740-1780 közötti uralkodása idején az első éveket leszámítva nem volt háború, pusztítás, csak csendes erőgyűjtés. Ezt szolgálta a számtalan megfontolt reform és sikeres intézményalapítás – ismertette a történész.

 

 

Mint Schmidt Mária kifejtette: a magyarság Kelet és Nyugat metszéspontjában él, „keletről jöttünk és a Nyugatot választottuk”. Háromszáz éve aktuális dilemma, hogy „miként tudunk kölcsönös előnyök alapján betagozódni Nyugat-Európába úgy, hogy közben megvédjük a legfontosabbat, a nemzeti szuverenitásunkat, identitásunkat”. A Habsburgok megértették a Rákóczi-szabadságharc és 1848 tanulságát, Kádár pedig 1956-ét: „nyughatatlan nép vagyunk, akikkel jól kell bánni” – fogalmazott Schmidt Mária.

 

 

Gerő András történész, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója előadásában kifejtette: a Habsburg-magyar viszonyról a magyarok a dinasztia uralma idején jobbára kedvezően nyilatkoztak, utána viszont elnyomókként emlegették a Habsburgokat. Napközben még több előadást hangzott el például a Pragmatica Sanctio értelmezéseiről, Mária Terézia és a magyar művészet viszonyáról, a bécsi udvar kitüntetési stratégiájáról.

 

A konferenciát a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, a Habsburg Történeti Intézet és a Magyar Nemzeti Múzeum szervezte.