Újjáépülő Palotanegyed

Kortárs Galéria Negyed születik

2015. július 24.

Az önkormányzat felújítja a Kortárs Galéria Negyed projektbe kiszemelt ingatlanokat és pályázatot ír ki az ebben létrejövő galériák működtetésére.

 A képviselő-testület legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy az Európa Belvárosa Program (EUB) II. megvalósítására nyert pályázati összeg fel nem használt részét átcsoportosítja a Kortárs Galéria Negyed kialakításának megkezdésére.

 

 

Ennek a megvalósítása már csak azért is lehetséges, mert a TÉR_KÖZ „A” jelű pályázatban kiemelten szerepel az utcára nyíló, üres földszinti helyiségek közösségi célú felújítása. A Kortárs Galéria Negyed kialakításával pedig az önkormányzat ezt a célt tűzte ki maga elé. Hiszen a negyed éppen a palotanegyediek, a józsefvárosiak és tágabban a budapestiek kulturális közösségi tereit bővítené, töltené meg az üres helyiségeket élettel.

 



Mint azt Egry Attila alpolgármester lapunknak elmondta: a 61 millió forintos pályázati pénz átcsoportosításával el lehet kezdeni kialakítani a jövőben pályázat útján bérbe adható kiállítótereket. Már ki is jelölték azokat az ingatlanokat, amelyek megfelelnek a szakmai koncepció állította paramétereknek, mely szerint utcai bejáratú, 50 és 200 négyzetméter közötti helyiségek lennének ideálisak a galériák számára. Az állapotfelmérés, a felújítások előkészítése elindult, a pályázati kiírás ezután történik meg – tájékoztatott az alpolgármester.


  Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza