H13

Még vonzóbb lett a mikrovállalkozásokat segítő kamattámogatott hitel

2019. március 4.

Évek óta kedvező hitelekhez juthatnak a kerületi mikrovállalkozások Józsefváros önkormányzata és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) együttműködésének köszönhetően. Ennek köszönhetően a fiatal és női vállalkozók – bizonyos feltételek mellett – kamatmentes hitelt vehetnek fel – hangsúlyozta Sára Botond, Józsefváros polgármestere.

 Számos lehetőséggel segíti Józsefváros vezetése a kerületi vállalkozásokat. Az önkormányzat hozta létre és működteti a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központot, ahol az induló vállalkozásokat segítik inkubációs programmal, kedvező üzlethelyiség-bérleti konstrukcióval. Emellett kerületünk elsőként csatlakozott a BVK mikrohitel-programjához, amelynek keretében eddig is kedvezményesen, 2,4 százalékos kamattal igényelhettek hitelt a józsefvárosi mikrovállalkozások. 




Sára Botond a képviselő-testületi ülésen ez utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy a mikrovállalkozások számára nyújtott kedvezményt tovább bővítik. Mint kifejtette: a kamattámogatás mértékét tovább növelik, így van olyan kör, amelyik akár kamatmentesen is tud hitelt felvenni. A legkedvezőbb hitelt a fiatal és a női vállalkozók igényelhetik. Számukra az induló kamattámogatás az eddigi 3,5 százalékról 5,9 százalékra emelkedik, így a hitelkamat 0 százalék lesz.

 


Emellett kedvezőbb lesz a hitel azoknak a mikrovállalkozásoknak is, akik nem tartoznak ebbe a körbe. Számukra a támogatás 3-ról 4,9 százalékra emelkedik, ebben az esetben a kamat mindössze 1 százalék lesz. 

 


A polgármester ismertette, hogy mostantól egy új konstrukció is elérhetővé válik: 3 millió forintos értékhatárig ingatlanbiztosíték nélkül felvehető a startup hitel, amelyet olyan 40 év alatti fiatal vállalkozók vehetnek igénybe bizonyos feltételek mellett, akiknek a mikrovállalkozása egy éven belül indult.

 
Fotó: Baranyai Attila, Huszár Boglárka/Józsefváros újság
 

« vissza