Termelői piac a Gyulai Pál utcában

Közösséget építünk
Bővülő kínálat a Gyulai Pál utcában

Népszerűek a termelői piacok

2014. december 2.

Egyre népszerűbb a Gyulai Pál utcai termelői piac, ahol friss zöldségek, gyümölcsök, füstölt húsok mellett már különböző tejtermékek, valóban gyümölcsből készült szörpök, lekvárok is kaphatók. Az elmúlt hetekben kétszer annyi – húsz – gazda, termelő kínálja itt portékáját a karácsonyi ünnepekig. Az igénytől függően a Vajda Péter utcai termelői piacon is bővülhet a kínálat.

 Szombat reggelenként felpezsdül az élet a Gyulai Pál utcában, a piac reggel héttől nyit délután egy óráig várva a vásárlókat. Az elmúlt hetekben bővült a kínálat, kétszer annyi termelő, gazda árulja termékeit. „Felvettük a kapcsolatot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, hogy a korábbinál megpróbáljunk változatosabb piacot kialakítani.

 

A kamara Pest megyei gazdálkodókat hívott meg, a múlt héten már mintegy húszan árulták termékeiket a piacon” – tudtuk meg Szűcs Tamástól, a Teleki téri piac vezetőjétől. Az új termelők egyelőre karácsonyig lesznek itt, a lakossági igényektől függően a jövő évben is maradnak.

 

Józsefvárosban termelői piac a Vajda Péter és a Bláthy Ottó utca kereszteződésénél is működik szombatonként 6-8 kereskedővel. Itt személygépjárművel is könnyebben meg lehet állni, így az idelátogatók többsége nagyobb mennyiségben vásárol. Ha szükség lesz rá, itt is bővítik a kínálatot.

 Forrás: jozsefvaros.hu

« vissza