Kerületi hírek

Száznegyven új kuka a tisztább, rendezettebb Józsefvárosért

2019. március 19.

140 új, nagyméretű köztéri szemetes kerül tavasszal a forgalmasabb csomópontokra. Sára Botond, Józsefváros polgármestere hangsúlyozta: a tavalyi évhez hasonlóan idén is a köztisztaság javítására helyezik a hangsúlyt.

 Új szemetesedényeket helyeznek el szerte a kerületben, a napokban 40 modern, zárható fedéllel ellátott kuka kerül felszerelésre, majd a tavasz folyamán újabb 100 hulladékgyűjtő kerül az utcákra, terekre. Az új kukák közül néhányat a Szabó Ervin téren szereltek fel.




A helyszínen Sára Botond polgármester lapunknak elmondta: a köztisztaság javítása kiemelt önkormányzati program. Ez a 2019-es költségvetésben is jól tükröződik: mintegy 280 millió forinttal többet fordítanak erre a célra a tavalyi évhez képest.

 


Ennek a programnak a részeként kerülnek a forgalmasabb csomópontokra az új hulladékgyűjtők. A most kihelyezett szemetesek lakossági egyeztetések eredményeként a korábbinál nagyobb méretűek, és – mint azt a polgármester elmondta – a hétköznapok mellett a terheltebb kukákat ezentúl hétvégén is ürítik.  
Ács Péter, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ városüzemeltetési ügyosztályának vezetője kiemelte: az új edények 90 literesek, a zárható fedél pedig egyebek mellett azt a célt is szolgálja, hogy ne ázzon el a szemét, valamint a szél ne fújja szét a hulladékot.

 


A bedobónyílásokon egy másfél literes PET-palack még befér, de egy zsák háztartási szemetet már nem lehet beletenni. Az új kialakítású szemetesekből a játszóterekre is kerül majd, ám oda lekerekített kivitelű kukákat helyeznek el a balesetek megelőzéséért. Az új kukák kihelyezésére az önkormányzat mintegy 8,5 millió forintot fordít.
Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság
Szöveg: Bányai Rudolf
 

« vissza