Kerületi hírek
Józsefváros múltja és jelene

Születésnapi ülést tartott a Helytörténeti Tanács

Ünnepi üléssel emlékezett meg a Józsefvárosi Helytörténeti Tanács városrészünk 240. születésnapjáról november 13-án a Polgármesteri Hivatal dísztermében. A Sántha Péterné alpolgármester szervezésében és moderálásával lezajlott eseményen a téma kutatói: szakemberek és lokálpatrióták vezették be a hallgatóságot kerületünk gazdag művészettörténeti, kulturális és történelmi örökségébe.

Sántha Péterné a rendkívüli tanácsülésen elmondta, az idén november 7-én születésnapját ünneplő városrészünk egy 424 házból álló, 3200 lakosú kistelepülésből szédületesen gyors fejlődéssel, rengeteg változáson keresztülmenve jutott el ahhoz a Józsefvárosig, amit ma ismerünk és szeretünk.
 
 
„Ennek a folyamatnak a megismertetésére kértem fel az itt megjelent neves előadókat” – nyitotta meg az eseményt az alpolgármester, külön köszöntve a hallgatóságban megjelent civil szervezetek tagjait és vezetőit, valamint a kerület oktatási intézményeinek és az egyház jelenlévő képviselőit.
 
Elsőként Martsa Piroska szobrász restaurátor, a Helytörténeti Tanács tagja – a Józsefvárosban élt és alkotó neves szobrászművész, Martsa István lánya –, előadásában utcaneveink kialakulásán és változásain keresztül mutatta be kerületünk történetét.
 
 
Ludmann Mihály művészettörténész pedig – akinek neve a lapunkban rendszeresen megjelenő szobor- és épületleírások okán lehet ismerős az olvasóknak – ismertette városrészünk néhány művészettörténetileg kiemelkedő értékét.
 
 
Ezt követően Perényi László, a Civilek a Palotanegyed Egyesület (CaPE) elnöke hívta virtuális sétára hallgatóságát szűkebb pátriájába.
 
 
Majd M. Kiss Sándor, a Józsefváros önkormányzata által is kitüntetett neves történész professzor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet főigazgató-helyettese megdöbbentő történetekkel, tönkretett életutak felvázolásával és az ötvenes évek ávós világának bemutatásával vezette rá a közönséget arra, milyen is volt az a korhangulat és lelkiállapot, amely hazánkban az 1956-os forradalom kirobbanásáig vezetett.

« vissza