Tudományfesztivál: 2. nap

Eső, tudomány, díjak

Tudományfesztivál: 2. nap

2014. április 25.

Az eső ellenére bőven akadtak érdeklődők a Nemzeti Múzeum kertjében a IV. Tudományfesztiválon pénteken is. A rendezvényhez kapcsolódóan tartották meg A Föld napját, a megnyitón többek közt Egry Attila, Józsefváros alpolgármestere is felszólalt, Dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára a hazai természetvédelem érdekében kiemelkedő tevékenységet folytató személyeknek, szervezeteknek adott át elismeréseket.

Az esős időjárás ellenére az idei Tudományfesztivál másnapján is sokan látogattak ki a Múzemkertbe.

A résztvevőket  Józsefváros alpolgármestere köszöntötte. Egry Attila kiemelte, a kerület vezetése azon dolgozik, hogy a zöld területek bővítésével, a terek, parkok, padok felújításával javítsa a köztisztaságot és védje a környezetet.  Hozzátette, az önkormányzat az idén meghirdeti a legvirágosabb társasház pályázatot, valamint csatlakozik a TeSzedd! akcióhoz is. A nagy kerülettakarítás május 10-én lesz, amelyre az önkormányzat szeretettel vár mindenkit” – mondta Egry Attila alpolgármester.

Vámosi Oszkár, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség ügyvezetője szerint a környezet megóvása egyéni felelősségünk is. „Gondolkodjunk globálisan, cselekedjünk lokálisan” – fejtette ki. A Tudományfesztivál igazgatója, Zárug Péter Farkas elmondta, négy évvel ezelőtt nagy öröm volt számukra, hogy kezdeményezésük mögé állt a Nemzeti Múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia, illetve Józsefváros polgármestere, Kocsis Máté is. „Az idén végre eljutottunk oda, ahová a legelején szerettünk volna. Megtiszteltetés, hogy az idén a rendezvény állami kitüntetéseknek is keretet adhat”.

„A magyar lakosság 97 százaléka kiemelt területként kezeli a környezet- és természetvédelmi kérdéseket, amit a politika sem hagyhat figyelmen kívül” – mondta Illés Zoltán. A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára hozzátette: „a mostaninál is több környezet- és természetvédelemre van szükség, ugyanis a környezet- és természetszennyezés nem tesz politikai különbséget, minden emberre ugyanolyan károsan hat.”

Az államtitkár beszéde után Pro Natura Díjat adott át Báldi Andrásnak, az MTA Ökológiai Kutatóközpont főigazgatójának, Kácsor László fotóművésznek, szakírónak, a Magyar Természettudományi Társulat részére, Márton Béla néprajzírónak, nyelvjárás kutatónak, a Szováta Szakadáti Általános Iskola nyugalmazott tanárának és Dr. Molnár Gyulának, a Szegedi Tudományegyetem Ökológiai Tanszéke nyugalmazott címzetes egyetemi docensének. További 10 személy kapott Pro Natura Emlékplakettet, míg 15-en Miniszteri Elismerő Oklevelet vehettek át. A díjátadó közben a jövő kis tudósai a Múzeumkertben okosodhattak. Közel 30 intézmény és cég várta a tudományra fogékonyakat, szerencsére az eső elől a felállított sátrakba is be lehetett húzódni, ahol változatos programok várták a diákokat, felnőtteket. És bármennyire hihetetlen, de valóban lehetett mamutot simogatni. A bátrabbak kezükbe is vehették a több ezer éve kihalt állatfaj egyik példányának a fogát.   

Az első Föld napja 1970. április 22-én volt Amerikában, akkor 25 millióan emelték fel szavukat a természetért.  A kezdeményezés Denis Hayes amerikai egyetemistához kötődik, amely húsz évvel később már világmozgalommá vált. Magyarország 1990-ben csatlakozott az eseménysorozathoz.

 
Forrás: jozsefvaros.hu


 

« vissza