Közösséget építünk

Új, teljes körű fővárosi biciklis térkép jelent meg

2018. augusztus 27.

Kilenc év után új, teljes körű fővárosi biciklis térkép jelent meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kiadásában, amely minden korábbinál jobban fókuszál a városi kerékpározáshoz kapcsolódó legtöbb információ megjelentetésére. A társaság a honlapján egy, a kerékpározással kapcsolatos tudnivalókat összegyűjtő új oldalt is indított.

 A most bemutatott, magyar-angol kétnyelvű térképen megtalálható a kerékpárforgalmi főhálózat – azaz a városrészek közötti, kerékpározásra biztonságossá tett és kijelölt útvonalak –, a forgalomcsillapított területek, azok az utcák, amelyek kerékpárral is egyirányúak és azok a közösségi közlekedési vonalak, amelyeken lehetőség van bicikliszállításra is. Továbbá jelölték a közpumpákat, a KRESZ-parkokat, a bringázás és a közösségi közlekedés kombinálását segítő, fontosabb átszállási pontokon elhelyezett kerékpártárolókat, illetve a MOL Bubi gyűjtőállomásokat is.
Bátran használhatják tehát a rendszeresen kerékpározók mellett azok is, akik csak a közelmúltban kezdtek, vagy a közeljövőben kezdenék el a biciklihasználatot Budapesten. Az elmúlt kilenc évben megtett számos biciklisbarát intézkedés hatására immár az integrált közlekedésfejlesztés részeként kezelik a városi kerékpározást: a kerékpárforgalmi főhálózat hossza 30 százalékkal nőtt, közel négy éve működik és folyamatosan fejlődik a MOL Bubi közbringarendszer, már kerékpárral is tervez a BKK hivatalos útvonaltervezője, több ezer új kerékpártároló helyet adtak át, és folyamatosan bővül azon közösségi közlekedési járatok száma, amelyen bicikli is szállítható.

 


A térkép egyik oldala a főváros teljes területét bemutatja, míg a másik oldala egyrészt a belváros kerékpározásra ajánlott úthálózatát tárja használója elé részletesebb felbontásban, másrészt a fővárosi metrótérképre utalóan, sematikus ábrázolásmóddal mutatja be Budapest biciklis főútvonalait. A hátlapon kaptak helyet további, városi kerékpározást segítő tartalmak is: a közösségi közlekedés biciklivel is használható járatlistája, ennek szabályrendszere, a kerékpárral közlekedőknek szóló tanácsok, a MOL Bubi közbringarendszer, az EuroVelo 6 kerékpárútvonal, továbbá a European Cycling Challange rövid bemutatása.
A megjelenéshez kapcsolódóan, a még teljesebb információ érdekében a BKK honlapján www.bkk.hu/bicikli címen új aloldal indult, amelyről egy-egy kattintással elérhető – magán az új térképen kívül – többek között a biciklivel, mint közlekedési eszközzel is tervező BKK FUTÁR útvonaltervező, a kerékpárszállítás szabályait részletesen bemutató összeállítás és az említett, az úthálózaton történő kerékpározást segítő tudástár bővebb változata.
A kiadvány elérhető a BKK ügyfélközpontjaiban, a jegy- és bérletpénztáraiban, valamint civil szakmai partnere, a Magyar Kerékpárosklub központi irodájában. A BKK mind az új koncepció szerint készült térképpel, mind új microsite-jával kapcsolatban várja az azokat használók, az olvasók észrevételeit, javaslatait, véleményét a bkk@bkk.hu email-címen.


Forrás: BKK
Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság
 

« vissza