fotó CAPE

házak, paloták

Úriasszonyok otthona Bródy Sándor utca 32.

2020. május 27.

A mai Bródy Sándor utca (korabeli nevén Főherceg Sándor utca) és a Vas utca sarkán álló telekre 1868-ban Leitersdorfer Lipót kezdett építkezni, Lohr Antalt bízta meg a tervek elkészítésével.

A tulajdonos feltehetőleg a korszak pénzügyekben és kereskedelemben jártas lelkes vállalkozóinak egyike volt, intézményi kötődéséről biztosan annyit lehet tudni, hogy a Belvárosi Takarékpénztár Társaság tisztviselőjeként működött. A legtöbb okiratban egyszerűen háztulajdonosként tüntették őt fel, ami összefüggött azzal, hogy vagyonának jelentős részét ebben a minőségében, a lakások bérleti díjából szerezte. Ez a bevétel tette lehetővé, hogy 1873-ban felkerüljön a budapesti virilisek listájára, azaz a város legnagyobb adófizetői között tartsák őt számon. És hogy miért is volt jó ekkoriban sok adót fizetni?

HA MAGAS AZ ADÓ

A dualizmus korában ezzel politikai jogok jártak. 1872-ben fogadták el azt a törvényt, amelynek értelmében a legmagasabb adót fizető polgárok alkották a főváros törvényhozási bizottságának a felét, azaz a 400 fős testületből 200 közülük került ki. A bekerülés azonban nem működött automatikusan, első lépésként egy 1200 főt tartalmazó listát állítottak össze, ezután választással dőlt el, hogy ki lehet bizottsági tag. A listán szereplő személyek neve mellett feltüntették a tevékenységet is, amiből a vagyonalap származott. Ez nem feltétlenül a foglalkozását jelentette, Leitersdorfer Lipót és még sok más vállalkozó esetében például a háztulajdon szerepelt jogcímként. A városegyesítés évében, 1873-ban Leitersdorfer éves adója 873 forintra rúgott, ami 15 év alatt viszont jelentősen megnövekedett, 1888-ban már 4837 forintra emelkedett. 1898-ban bekövetkezett halála után két házat hagyott örököseire, a Nagykorona utca 5-öt (ma Hercegprímás utca) és a Károly körút 26. alatti ingatlant. Időközben, egészen pontosan 1880-ban a Főherceg Sándor utcai házát Báró Majthényiné Bittó Arankának adta el

EGY ELŐKELŐ PALOTA

Az új tulajdonos az ország egyik legősibb arisztokrata családjából származó Majthényi Béla özvegye volt. Maga Aranka (aki időnként Aurélia formában is használta a nevét) szintén előkelő nemesi famíliából származott, felmenői Sárosfán és Nádasdon rendelkeztek nagyobb földbirtokkal. Nem meglepő tehát, hogy a ház külleme megfelelt a báróné igényeinek: a vörösmárványból készült lépcsők, a terazzóval díszített padló igazán fényűzővé varázsolta az épületet, csakúgy, mint a bejárat mellett őrködő sárkányt formázó kerékvető és az ajtót díszítő faragott kariatida. A kariatidák mitológia nőalakok, rendszerint oszlopok alakjában díszítik az épületeket. Ennek a háznak az ajtaján a teherhordó szerepük már csak szimbolikusan, faragott díszítésként jelenik meg.

PATRÓNUS HÖLGYEK

Majthényiné Bittó Aranka idejében, az 1880-as években két nagyon jelentős társadalmi szerepet vállaló hölgy is lakott ideiglenesen a házban: Bohus Jánosné Szőgyén Antónia és Damjanich János özvegye, Csernovics Emília. Mindketten jótékonysági ügyeknek szentelték idejüket. Antónia az 1840-es évektől támogatta a nőnevelés, az irodalom és a művészetek ügyét. Férje aradi főispán volt, 1849-ben az ő világosi kastélyában írta alá Görgey a fegyverletétel okmányait. A hölgy ezután a harcok miatt elítélt foglyokat segélyezte, amit Haynau természetesen nem nézett jó szemmel, ezért eltiltotta őt minden hasonló tevékenységtől, de Antóniát ennyivel nem lehetett megállítani. Később is segélyezéssel foglalkozott, a Pesti Jótékony Nőegyesület elnökeként folytatta ezt a munkát. Az ő egyesületéhez csatlakozott kezdetben Damjanich Jánosné Csernovics Emília is, aki egy rövid ideig szintén ebben a házban talált szállásra. Csernovics Emília 1847-ben ment feleségül a nála tizenöt évvel idősebb honvéd vezérőrnagyhoz, így alig kétévnyi házasság adatott kettejüknek. Férje kivégzése után sokáig bezárkózva, depresszióval küzdve élt. 1860-ban költözött Pesre, előbb Szőgyény Antónia munkáját segítette, majd hamarosan új társulatot alapított. Batthyány Lajos özvegyével, Zichy Antóniával és Zichy Pál Ferencné Korniss Annával összefogva létrehozták a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesületét. A név talán megtévesztő lehet, egyáltalán nem gazdasszonyi tennivalókkal foglalkoztak, hanem honvédek özvegyeit és árváit segélyezték, árvaházat alapítottak, illetve felkeresték a szabadságharc után kivégzett emberek jeltelen sírjait, hogy emléket állítsanak életüknek.

Elképzelhető, hogy Csernovics Emília épp Szőgyén Antónia miatt költözött ebbe a házba, annyi bizonyos, hogy több helyen is élt a városban. Unokahúga, Csernovics Lara volt mellette ebben az időszakban, huszonnyolc évig laktak együtt. Ő így írta le a költözéseket: “ Az 1877-ik év tavaszán nagyanyám meghal 88 éves korában. Néném nyolc napi betegsége alatt el nem mozdul ágya mellől, s őszintén megsiratja. Ezután költözik el a Papnövelde utcai lakásból a Múzeum utcába. De ott sem marad soká, s ezentúl gyakran változtat lakást. Különösen élete utolsó éveiben mindnyájunkat kétségbe ejt, mert örökké költözködni akar, nincs sehol maradása.

Bohus Jánosné Szőgyén Antónia a Pesti Jótékony Nőegyesület elnöke

FŰZŐZSINEG ÉS ARANYFÜST

Az 1910-es években a ház gazdát cserélt, Biermann Henrik kereskedő, és felesége, Latzkó Ilona vásárolta meg  az ingatlant. Ebben az időszakban több kézműves mester is élt és dolgozott az épületben. Könyvkötőmesterből rögtön kettő is akadt: Pálffy Dénes és Korompay György is a Vas utcai épületrészben tartotta fenn a műhelyét. A könyvkötő mesterekhez a kiadók halomba kötve küldték az összehajtogatásra és fűzésre váró íveket. Az oldalak egybekötése után következhetett a könyvtáblák elkészítése, majd a kész mű összeállítása. Pálffy még hadifogolyként is könyveket kötött. Az első világháborúban orosz fogságba esett, ahol felismerték és ki is használták szaktudását. Kollégája és szomszédja, Korompay György 1928-ban nyitotta meg saját vállalkozását, ő az aranyozásnak is mestere volt, művészi könyveket, albumokat készített. Az aranyozás és a könyvkötés ekkoriban szorosan összekapcsolódott, hiszen még a kevésbé díszes kötetek esetében is gyakran szedték arannyal a címfeliratot. A könyvkötőknek tehát előnyös lehetett Korompay példáját követni, de akár külön ezzel az iparral foglalkozó szakemberekkel is társulhattak. Jelen esetben ehhez mindössze a szomszédba kellett átszaladni.

Könyvkötő műhely a századfordulón Forrás: Fortepan/Adományozó: Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége

Nagy Ferenc aranyozómester műhelye a Bródy Sándor utcai szárnyban volt, ő alakíttatta ki a sarki részen ma is látható üzletajtót, 1942-ben. Nagy Ferenc beköltözése előtt, 1914 és 1916 között is működött már itt egy aranyozó műhely, Bergh Ferenc tulajdonában. Nem kizárt, hogy Nagy Ferenc egyszerűen megvásárolta az előd üzletét, ugyanis ő pont ekkor, 1916-ban nyitotta meg saját vállalkozását, három segéddel, és még egy tanoncot is alkalmazott. Hosszú út vezetett számára idáig, ő maga is tanoncként kezdte kitanulni a mesterséget, tizenöt éves korában már dolgozott. Mestere budapesti műhelyét hátrahagyva járt Bécsben, Münchenben és Párizsban is, az utazásai során szerzett tudást kamatoztatta saját műhelyében. Aranyozásra természetesen nemcsak a könyvek vártak, bármilyen alapanyagból készült tárgyat, legyen az fa, fém, üveg, vagy akár porcelán, előkelőbbé lehetett egy kis aranyfüsttel varázsolni. Ennek elkészítéséhez a nemesfém lemezt hengerléssel és kalapálással még a hajszálnál is vékonyabbra nyújtották, ezzel a finom anyaggal dolgoztak az aranyozó mesterek. Nagy Ferenc üzlethelyiségét és műhelyeit később is használták, a második világháború után cipőjavító műhely működött itt, 1993-ban pedig egy elektronikai termékekkel kereskedő cég alakíttatta át saját boltja számára.

« vissza