Civilek a Palotanegyedért

Virágba borult a Lőrinc pap tér a Föld napján

2018. április 23.

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület(CaPE) szervezésében idén is padokat festettek és virágot ültettek Belsõ-Józsefvárosban a lelkes önkéntesek.

 Kellemes napsütésben gyülekeztek a Lõrinc pap téren a környék lakói és a CaPE tagjai, hogy a Föld napja alkalmából ezúttal is együtt tegyenek a még élhetõbb környezetért. 


 
 
Mint Perényi László, az egyesület elnöke elmondta, minden évben megpróbálnak olyan akciókat kitalálni, amellyel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a negyed mindig egy kicsit szebb legyen. Hangsúlyozta, azért is fontosak az ilyen megmozdulások, mert általában igaz az, hogy ha valamit az ember maga csinál, akkor jobban is vigyáz rá.

 
 

A munkát követõen emlékpadot állítottak dr. Sipka Júlia, a CaPE tavaly elhunyt elnökségi tagja emlékére. A jövõben az egyesület hagyományt szeretne teremteni, és olyan emberekrõl emlékeznének meg a padokon, akik sokat és önzetlenül dolgoztak szeretett lakóhelyük közösségéért, környezetük szebbé és élhetõbbé tételéért. Az Emlékezés padjainak egy nyugodt környezetet kerestek, így esett a választás a Lõrinc pap térre. 

 
 

A virágokat, kesztyûket és festéket az önkormányzat és a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat biztosította, amelynek munkatársai is részt vettek a tér rendezésében.
 
 

« vissza