Az épület az 1890-es években épült eklektikus stílusban. Tulajdonosa az Almássy család volt. Az I. világháborút követően került Reményi-Schneller Lajos pénz-ügyminiszter lányának tulajdonába, aki bérházként működtette. A tulajdonos a II. világháborút követően társasházzá alakíttatta át az ingatlant, majd a lakásokat eladta. Az államosítás során a földszint nagy része állami tulajdonba került. (Az intézkedés nem érintette a kapu melletti üzlethelyiségeket, ahol tejcsarnok, trafik és szabóság működött.) A lift is ebben az időben épült, bár erre a szabályok nem kötelezték a tulajdonost. Az államosított földszinti részben a Bakony étterem üzemelt az 1990-es évekig. Az étterem helyén 1989 szilveszterén nyílt meg a rendszerváltás utáni évek kultikus szórakozóhelye, a Tilos az Á.

Az 1956-os forradalom során komoly károk érték az épületet, amikor a Lőrinc pap téren állomásozó szovjet tank lövéseket adott le – válaszul arra, hogy az egyik oroszul tudó tulajdonostárs lebeszélte a szovjeteket arról, hogy itt üssék fel a környékbeli főhadiszállásukat. A ház 2010-re nyerte vissza eredeti pompáját: felújításra került a külső homlokzat, amely alapján méltán nevezik a Palotanegyed, illetve a tér legszebb épületének. A belső udvar, mint közösségi tér rendbetétele szintén a terveink közt szerepel.

Mikszáth Kálmán szobra az 1960-as évek legelején került a térre – korábban egy kis szökőkút díszítette a parkos kialakítást.

Ez az épület már nem a nagy paloták sorát gazdagítja. Az ingatlan egykor a Szentkirályi családé volt, s ők építtették a házat bérpalotának oly módon, hogy az épület legelőkelőbb, ún. belle etage szintjén maga a tulajdonos család lakott. Az építtető Szentkirályi Móric (1807–1882) nagy ívű politikai pályát futott be. Pest polgármestereként (1867–1868) sokat tett ki Pest, Buda és Óbuda egyesítéséért, ezen túlmenően pedig a korszak társadalmi problémákra érzékeny, ingyen gyógyító magyar orvosainak egyike volt.

Érdemes körbetekinteni a házban. Akik jártak már Toszkánában, azoknak ismerősnek tetszhet ez a miliő, s például a firenzei Riccardi-Medici-palota juthat eszükbe. Ugyan-azt a letisztult, érett reneszánszt idéző építészeti karaktert láthatjuk, amely hűen reprezentálja az építtetők ízlésvilágát és tehetősségét. Az épület az itáliai reneszánsz-ban gyökerező ún. palazzo urbano (azaz kis városi palota) szép példája, ahol jól megfigyelhető az antik formavilág és a századvég egymásratalálása.

A neoreneszánsz bérpalota központi, négyzetes alaprajzú udvara  – mely az 1900-as években az egykoron szomszédos Stühmer csokoládégyár raktárhelye is volt –, az Európa Belvárosa Program keretében újult meg 2008-ban. Ma mint közösségi tér és koncerttér, illetve mint a lakógyűlések helyszíne szolgálja az itt lakókat. A kapuzatban egy képgalériát is létrehoztunk, amely az épület és a Szentkirályi család történetét hivatott bemutatni.

Az egykori Főherceg Sándor utcai ház 1851–1855 között épült késő klasszicista stílusban. Az építőmester Hild Károly, Hild József testvére volt, a megrendelő az olasz származású Devecis Mihály kéményseprőmester. Elterjedt ugyanakkor az a nézet is, hogy a házat maga a nagy Hild József tervezte az angolkisasszonyok részére, akiktől később megvásárolta a kéményseprőmester család. 1860 körül emeletes udvari szárnnyal toldották meg az épületet, ami bal oldalról szegélyezi az udvart. Így alakult ki az L alakú, különleges hangulatú, szokatlanul mély udvar, ahol régen romantikus vörösmárvány kút állt. A belső szárnyat utóbb sokszor alakítgatták – a toldozgatás nyomai ma is látszódnak. A szűk lépcsőház meny-nyezetén színes, kazettás falfestmény található leveles-virágos díszítő elemekkel és két portréval, amelyek állítólag kuruc és labanc fejek.

Az egykori tulajdonosok mesterségét hirdeti az utcai homlokzaton található kéményseprő figura, amely a szakmának megfelelő öltözékben áll. Devecis Mihály a család nevét nemcsak azzal írta be a kéményseprés kultúrtörténetébe, hogy egyik ?a az ipartestület első elnöke volt, hanem azzal is, hogy segített Pető?  Zoltán, nyomorúságos helyzetén, amikor a híres költő ?a az 1860-as évek vége felé, télvíz idején Pestre jött: egy  télikabátot ajándékozott neki. Az olasz család leszármazottai az első emeleti lakásban éltek, az íves záródású ablakok mögött. Az épületet ma is Kéményseprő-háznak nevezik.

A modern stílusú ház 1936-ban épült. Ezt megelőzően a telken egy 1871-ben felhúzott kétemeletes bérház állt. Az új, vasbetonvázas épület tervezésére Taussig Béla és Róth Zsigmond okleveles építészmérnököket kérték fel az építtetők, Grósz Dezső és neje. Az építéskor a környéken már zömmel eklektikus házak sorakoztak. A ház külsejében, belső elrendezésében, szerkezetében, kisebb-nagyobb kiegészítő elemeiben is hordozza a modernizmus formavilágát és innovációit. Így indirekt módon is vonzotta a „progresszív” gondolkodású, különleges otthonra vágyó első lakókat.

Az épületet jelenleg is egy összességében tevékeny közösség lakja. Ennek köszönhetően a ‘90-es évek óta – szisztematikusan kívülről befelé haladva – megújult az épület. Egyebek mellett megtisztítottuk a koszos homlokzatot, szőnyegeket, növényeket helyeztünk el a lépcsőházba. Napjainkban a falfelüle-teket Törincsi Lajos festményei és grafikái díszítik. Felpillantva a homlokzat-ra, jelképes aranykulcs hirdeti a 2000-ben elnyert az „Év társasháza” címet. A lakóminőség javítását célzó folyamat egyik legkedvesebb állomása a méltánytalanul kopár belső kert rendbetétele, majd közösségi helyszínné alakítása volt. Az együtt-tervezés és a fizikai munka számos közösségi élménnyel gazdagította az erre fogékony lakóközösséget. Az Európa Belvárosa Program keretén belül megújult kert a lakások meghosszabbításává vált, ahová van miért lemenni, ahol van mit csinálni, és ahol van kivel találkozni.

A Horánszky utca 12. számú ház 1995 óta fővárosi műemléki védettséget élvez. Nem véletlenül. A Hoepfner Guido és Györgyi Géza építészpáros tervei alap-ján (Dr. Dirner Gusztáv Adolf egyetemi magántanár megbízásából) épült két lépcsőházas bérpalota 1912-ben készült el a kor minden vívmányával, újdonságával felszerelkezve. Érdekessége, hogy nagysága ellenére az építés mindössze egy évet vett igénybe. A használatbavételi engedélyt 1912. május 3-án adta ki a székesfőváros VIII. kerületi elöljárósága, kötelezve a tulajdonost az építkezés során megrongálódott kocsiút és járda nyolc nap alatt történő helyrehozatalára.

A ház eredetileg még gázvilágítással épült. A tulajdonos – a legújabb technikai vívmányoknak megfelelően – az 1930-as évek végéig folyamatosan korszerűsítette az épületet (villanyvilágítás, valamint központi fűtés az akkor igen korszerűnek számító koksztüzelésű kazánnal).

A kapualjból portásfülke nyílt, és hajdanán ebben tényleg volt portás. A II. világ-háború idején a portás itt figyelte a rádió légi veszélyről szóló bejelentéseit, és amikor szükségessé vált, az udvaron jelzett egy nagy marhakolomppal. A kolompot a mai napig megőrizte egyik lakótársunk, és most már a ház közösségének kedves összejöveteleire hív a hangja…

A ház lakói büszkék a történelmi hangulatú épületre, és vigyáznak is rá – a százéves évforduló alkalmából pedig emléktáblát állítottak.

Az épület 1894-ben épült Staerk Sándor okleveles építőmérnök tervei alapján. Az építtető Liebner Józsefné volt. Férjét, Liebner József császári és királyi asztalnokot, a magyar méhészet meghatározó alakjaként tartják számon. Az egykori Scitovszky téren álló négyszintes épület historizáló eklektikus stílusban épült, a mai Lőrinc pap tér egyik meghatározó saroképülete. Egykor a földszinten vendéglőhelyiség üzemelt, majd mézraktár működött, az emeleteken pedig bérlakások voltak.

Az épületen olaszországi reneszánsz formák és elemek láthatók. A míves, igényes tervezésre utal, hogy egykor a ház homlokzatán társművészeti alkotások is megjelentek. Az épület Lőrinc pap tér felőli homlokzatának harmadik szintjén két freskó készült. A jobb oldali kép, amelyen az építészet allegóriája jelenik meg, túlélte a háborút. A másik alkotást már a lakók állíttatták helyre. Ez valószínűleg a festészet allegóriáját ábrázolhatta, mivel a ház bejárata felett megjelenő két szoboralak is e két művészetet jelképezi.

Mi, a ház jelenlegi lakói, fontosnak tartjuk megőrizni és megmutatni a jövőnek az igényes tervezői és építtetői munka eredményét. Vigyázunk a meglévő értékekre, és igyekszünk visszaadni az épület régi arcát. További tervünk a saroktorony helyre-állítása. Az Európai Kulturális Örökségvédelmi Napok alkalmával évente egyszer megnyitjuk palotánk kapuját, amikor szeretettel várjuk az építészet és a múlt iránt érdeklődő kedves látogatókat!

Az épület 1909–1910 között épült, tehát elmúlt százéves. Építtetője Heidelberg Alfréd volt, az építész és a kivitelező Benes Imre építészmester. 1912-ben megvásárolta az épületet Weiss Manfréd, és unokájának, Bíró Mariann-nak adta nászajándékba. A szecessziós stílusú négyemeletes ház (a tetőtérben kialakított segéd-házfelügyelői lakással, valamint egy mosókonyhával és szárítóhelyiséggel) bérháznak készült. A főlépcsőházban és a melléklépcsőnél is felvonó működött. Érdekesség, hogy a magasföldszintre vezető lépcsőkar egy fokkal hosszabb, mint a többi szinten – ez egy akkori adó megkerülése miatt alakult így. Az udvari részen személyzeti lakások, az utcai oldalon pedig szép polgári lakások voltak. Eleinte itt élt a tulajdonosnő is. Erről tanúskodtak a lépcsőházban lévő ólomüveg ablakok, amelyek a hajóskapitány férjet ábrázolták. Ezek a míves ablakok – több más értékkel együtt – a háború, az 1956-os események és a modernizálás áldozatává váltak. A II. világháborúban az egyik udvari szárny bombatalálatot kapott, ’56-ban pedig ez volt az első ház, ami összedőlt, így szinte teljesen újjá kellett építeni.

Itt lakott többek közt Szilvásy Margit operaénekes, Joó László színész, Kalocsay Kálmán professzor, kórházigazgató, a János vitéz eszperantóra fordítója és Papp László, olimpiai bajnok ökölvívó. A mostani lakók között sok az új, fiatal lakó. Előttük áll a feladat, hogy újra baráti lakóközösséget alakítsanak ki, mert – ahogy a régiek mondták – együtt könnyebb és jobb az élet.

E műemlék lakóház 1870 körül épült eklektikus stílusban. Valószínűleg apácák számára építtette Schwab Jakab. A rend hamar kiköltözhetett innen, hiszen az 1890-es évek végén az épület egyik lakója már Bánki Donát (1859–1922) mérnök, feltaláló, egyetemi tanár.

Az épület U alaprajzú, kétemeletes. Külső homlokzatát az egységesen vakolt falfelü-letek és az aedikulával díszített, egyenes záródású ablakok jellemzik. A homlokzatot gyöngysor, tojásléc és fogsor díszítésű főpárkány zárja. Az eredeti, fából készült, íves záródású bejárati kaput kétoldalt a toszkán fejezetes pilaszterek, valamint a kapu felett lévő füzérek emelik ki. A bal oldali szárnyból a hátsó két lakást mindkét szinten elbontották háborús bombatalálat miatt.

Kis ház lévén kedves és összetartó a lakóközössége. A ház belső terét a kert uralja: a két óriási gesztenyefa hűs árnyékot vet, a kert sarkában megtelepedett fügefa pedig lassacskán az emeletet is meghódítja. Télen az udvar szűz havát csak a házban élő kutya és a kékcinkék járják be.
 
Mi, a ház közössége, 2012 nyarán a Budapest Bank pályázatán elnyert összegből újítjuk fel a belső kertet és a kerthez vezető lépcsőt, illetve építünk kerti utat. Tervezzük a homlokzat felújítását is.

E műemlékvédelem alatt álló szecessziós épület a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egylete Székházának épült 1906-ban, Vágó László és Vágó József tervei alapján. Az épület nagyobb részét a fenntartást biztosító 38 bérlakás foglalta el két tágas lépcsőházzal, személy- és teherfelvonóval. A ház többi részében kaptak helyet – elkülönítve a lakóhelyektől – az egyleti helyiségek, az irodák, az előadó-, játszó- és gyűléstermek, a könyvtár, a táncterem, az udvar helyén a díszterem a színpaddal és az öltözőkkel. Ennek tetején volt a tágas és napos udvar. A legfelső emeletre Vágó József napfényes, körpanorámás műtermet tervezett magának hatalmas ablakokkal és tetőablakkal. A mester egy emelettel lejjebb lakott, s csigalépcsőn járt fel. Őt követően Lechner Ödön lakott itt.

A sok év sok változást hozott, de a házban ma is aktív és összetartó lakóközösség él. Védjük értékeinket, keressük a múltból az eredetit, hogy amennyire csak lehet, a jövő nemzedékei számára is látható legyen. Honlapot készítettünk, a házról dokumentumokat, fényképeket és történeteket gyűjtünk. Megkerestük a közöttünk élő idős embereket, akik már a második világégést is itt vészelték át – velük személyes interjúkat készítettünk. Összefogtunk, és pályázati pénzekből, illetve anyagi vállalásokkal apránként rekonstruáljuk a Gutenberg-otthont. Céltudatosságunk eredménye a homlokzatfelújítás, valamint a Róth Miksa-féle ólomüveg ablakok, a kovácsoltvas korlátok és más, művészi színvonalon kivitelezett részletek kijavítása. Közösségünk 2006-ban Kós Károly-díjat kapott.

Ezt a házat – eredetileg a Gyöngytyúk utca 10. címen – 1893-ban építtette egy test-vérpár, gróf Castelnau Alfonz és Leonhardt, valamint báró Splényi Pál. A ház tervezője Hudetz János volt, aki egyebek mellett a szombathelyi Szentháromság-szobor alkotója. A telket korábban a Gutenberg-otthon számára szemelték ki, de végül annak a mai Gutenberg téri telek alkalmasabbnak bizonyult, így itt egy dupla udvaros, háromemeletes lakóház épülhetett meg.

A házra 1927-ben került a negyedik emelet, az első emeleti erkély pedig feltehetően az ’50-es években. A ház kezdetektől fogva tartalmazott öt- és hatszobás lakásokat, valamint szoba-konyhás munkáslakásokat is. Időközben a nagy lakásokat feldarabolták, és a kisebbek többségét is fürdőszobával szerelték fel.

A jelenlegi társasházban 120 lakás található. A lakóközösség igen változatos képet mutat a tősgyökeres őslakosoktól a lakást bérlő diákokon át a közelmúltban beköltözött tulajdonosokig. A lakóösszetétel változásának köszönhetően néhány kezdeményezés is elindult a házban. Ennek eredménye a ház és az utca történetét bemutató liftbelső, valamint a 2012-ben megújuló udvar. Örömteli fejlemény, hogy az egyik üres üzlethelyiségben megnyílt a Szatyorbolt, amelynek nyíltan vállalt célja a lakóközösség bevonása az üzlet és a Civilek a Palotanegyedért Egyesület életébe.