Egy arc a Palotanegyedből
A Krúdy Gyula utca zöldségese úgy döntött, hogy 67 évesen megérdemli már a kényelmes, nyugodt életet, így bezárta boltját. A Palotanegyed közössége meglepetéspartit szervezett kedvenc zöldségesének.
Rengeteg a fiatal, tehetséges művész Magyarországon, akik bár keményen dolgoznak, mégis nehézkes az indulásuk – véli Ari Santeri Kupsus műgyűjtő, a nevét viselő, Bródy utcai Ari Kupsus Művészeti Galéria finn származású vezetője. A két évtizede a fővárosban élő...
Az időzítés véletlen, de éppen azelőtt nyílt meg a Vas utcában az Egypálcás nevű hely a színművészeti egyetemmel szemben, hogy a diákok elbarikádozták magukat, s azóta napi szinten tömegek járnak oda.
Fehér Tibor tizenegy éve nyitotta meg kis régiségkereskedését, a Talál-lomot a Kőfaragó utcában. Ötvenéves kora felé módosított pályát, ekkor úgy látta, váltania kell a vendéglátás után, a tálcával már nincs értelme szaladgálnia, és visszanyúlt gyerekkori...
Az ismert novellistát nem annyira lakhelyei, mint inkább a szerkesztőségek és kedvelt kávéházai kötötték a Palotanegyedhez.
Gyulai Pál 1849-ben költözött a fővárosba. 1858-ban apósa, Szendrey Ignác vásárolt egy házat a kisebbik lány családjának a VIII. kerületben, a Bródy Sándor utca 13-ban. Ebben az épületben a költő, író, újságíró és egyetemi tanár több mint 30 évet élt. A ház...
Debrecenben született, de nála igazán „fővárosibb” írót, újságírót keveset találunk a magyar irodalomban. Arany János fia, Arany László segített neki a kezdeteknél a pályán elindulni. Ambrus Zoltán az akkoriban a Blaha Lujza téren működő Nemzeti Színház igazgatója...
Józsefvárosban több helyen is lakott Karinthy Frigyes. Első feleségével a Rökk Szilárd és a Népszínház utcában is élt, az író később második feleségével és gyermekeivel 1930-tól a Reviczky utcában lakott. Utolsó pesti lakása az Üllői úton volt. Karinthy...
Az idősebbik Szendrey lány, Julia – keresztnevét saját maga rövid u-val írta – költői és írói pályafutása Petőfi halála után bontakozott ki, bár tehetségét első férje, és annak barátja, Jókai Mór is észrevette. Petőfi özvegye feleségül ment Horvát Árpádhoz,...
Józsefváros egyik emblematikus tere a Mikszáth (korábban Reviczky) tér, ahol a fővárosban a leghosszabb ideig és élete utolsó éveiben az 1-es számú házban lakott az – ebben az épületben – elhunyt jó palóc.