Galéria negyedet szeretne kialakítani az önkormányzat a Palotanegyed egy részében - jelentette be Egry Attila alpolgármester a Józsefvárosi Üzleti Klub idei második rendezvényén a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban.
90. születésnapja alkalmából köszöntötte Üllői úti otthonában Sailer Károly kerületi lakost a Józsefvárosi Önkormányzat
Új sorozatunkban fiatalokkal beszélgetünk arról, hogy mit jelent számukra a Palotanegyed. Főiskolások, fiatal felnőttek, házasok, vidékről felköltözött munkavállalók; különböző sorsok, más emberek. Egy azonban közös bennük: Józsefváros az életük része. Az első részben egy, a felsőoktatásban tanulók számára megkerülhetetlen helyszínt mutatunk be.
Újabb társasház újult meg a Palotanegyedben, 22 millió forintos önkormányzati segítséggel. Ezúttal a Gyulai Pál utca 1. lakói vehették birtokba megszépült lakókörnyezetüket.
Vidám, retro hangulatot idéznek azok a rajzfigurák, amelyek a Horánszky utcai bölcsőde lépcsőházának falát díszítik. A látványos festés mellett befejeződött az a komoly felújítás is, amely során hőszigetelték az épület udvarra néző homlokzatát, kicserélték a nyílászárókat továbbá kifestették a csoportszobákat és felújították a szabad levegőn altatáshoz szükséges kiságyakat is.
Átmenetileg új helyszínen a Józsefvárosi Cukorbetegek Klubja
Februárban is sok szeretettel vár minden érdeklődőt – régi és új klubtagot – a Józsefvárosi Cukorbetegek Klubja. Az Auróra utcai szakrendelő felújításának ideje alatt a klub átmenetileg új helyszínen, a Kálvin tér 5. szám alatt, a félemeleten fogadja az érdeklődőket.