Civilek a Palotanegyedért
Idén immár ötödik alkalommal rendezte meg a Civilek a Palotanegyedért Egyesület a hagyományos Bródy-Ősz elnevezésű rendezvényt.
A Civilek a Palotanegyedért Egyesület Józsefváros születésnapjához kapcsolódva november 9-én rendezi meg az V. Bródy-Őszt.
Hatodik éve kerül rendszeresen kiírásra a Párizsban alkotó neves magyar képzőművészről elnevezett Francois Fiedler Gyermek és Ifjúsági Rajzverseny, ahová az ország minden részéből érkeztek alkotások. A kiválasztott pályaműveket a Palotanegyedben, a Horánszky utcai Diák...
Az elmúlt években megszokhatták már a Palotanegyed lakói, hogy a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) szervezésében tartott fórumokon rendszeresen egyeztethetnek kerületünk vezetésével, és szakemberektől tájékozódhatnak a városrészt érintő hírekről, értesülhetnek...
Az ördög nem alszik, tartja a mondás. Felkészültséggel, odafigyeléssel és előrelátással azonban csökkenthető annak az esélye, hogy az ember bűncselekmény áldozatává váljon. Ennek érdekében a Civilek a Palotanegyedért Egyesület bűnmegelőzési előadást tartott a H13...
Évről évre összegyűlnek a Palotanegyed kulturális intézményeinek, szervezeteinek és egyesületeinek képviselői, hogy egyeztessék terveiket az előttük álló esztendőre. Az idei találkozóra február 13-án került sor.
Kónya Sára egyetemi hallgató, a Civilek a Palotanegyedért Egyesület tagjának írása az Üllői út 24. alatt található Evangélikus Egyház székházáról, valamint a benne működő levéltárról és könyvtárról.
A Horánszky utcai Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban (H13) tartotta meg rendszeressé vált karácsonyi ünnepségét a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE), ahol ötven kerületi gyermek ünnepét tették még szebbé ajándékokkal, vidám programokkal. A Józsefvárosi...
Lakossági fórumot hívott össze a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) a Horánszky utcai H13 Diák és Vállalkozásfejlesztő Központba. A rendszeresen, immár 26. alkalommal megrendezésre kerülő, nagy érdeklődést kiváltó eseményen a jelenlévők megismerhették a...
A nyár elmúltával immár hagyomány a Palotanegyedben, hogy izgalmas programokkal várják a kerület apraja-nagyját a Bródy-Ősz keretében. A szervező Civilek a Palotanegyed Egyesület (CaPE) ezúttal a Kulturális Örökség Napjaihoz kapcsolódva zenés műsorokkal, vívó bemutatóval...

összesen: 40 db | 10 db/oldal

első vissza 1 | 2 | 3 | 4 következő utolsó