Közösséget építünk
Elkészült a Bródy Sándor utca felújítása, októberben pedig birtokba vehetik a családok az új játszóteret a Múzeumkertben. A Palotanegyed önkormányzati képviselője hangsúlyozta, hogy nem állnak meg itt, hiszen folytatják a fejlesztéseket a Szentkirályi, Somogyi Béla, Puskin...
A rövidtávú lakáskiadás további szigorításán dolgozik az önkormányzat, miközben sorra újulnak meg az utcák kerületszerte és a Palotanegyedben. A városrész önkormányzati képviselője azt is szeretné elérni, hogy a jövőben csak azok kaphassanak parkolási engedélyt, akik...
Hamarosan elkészül a Bródy Sándor utca felújítása, októberben pedig birtokba vehetik a családok az új játszóteret a Múzeumkertben. Többek között erről is beszélgettünk Szilágyi Demeter önkormányzati képviselővel, aki hangsúlyozta, hogy nem állnak meg itt, hiszen...
Zsom Imre és felesége, Zsom Imréné Juhász Mária idén ünneplik negyvenedik házassági évfordulójukat. A jeles alkalomból az önkormányzat nevében Egry Attila alpolgármester köszöntötte őket egy gyönyörű virágcsokorral, egy palack finom borral és a Turay Ida Színház egy...
Negyvenöt évig tanított, mindig azt kereste, hogyan teheti boldoggá diákjait, és a mai napig levelezik velük. Klári néni idén 90 éves. A kerek születésnap alkalmából augusztus 14-én Egry Attila alpolgármester köszöntötte fel a szépkorú hölgyet csokoládéval, egy...
Vén János és Gaál Borbála idén ötven éve kötötték össze az életüket a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalban. A házaspárt ez alkalomból nemcsak a család, hanem az önkormányzat nevében Egry Attila alpolgármester is köszöntötte: július 18-án egy hatalmas...
Józsefvárosban mára számos családokat segítő szolgáltatás és program áll rendelkezésre, amelyekkel kerületünk önkormányzata támogatja az itt élőket, illetve amelyeket kerületünkben ingyenesen vehetnek igénybe a lakosok.
A Józsefvárosi Önkormányzat a kerületi lakosok nyugalmának biztosítására, környezetük harmóniájára, békességére törekszik. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen újabb lépéseket tettek ennek érdekében: határozatokat fogadtak el az élhetőbb Palotanegyedért, melyek...
A Semmelweis Egyetem (SE), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a Józsefvárosi Önkormányzattal egyetértésben egy Egészségipari-biotechnológiai Science Park létrehozását tervezi. A tudásközpont célja, hogy megfelelő egészségipari...
Budapest lett Európa legjobb úti célja idén a European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet közönségszavazásán. A díj fennállása óta még egyetlen győztes sem kapott akkora nemzetközi támogatást, mint most Budapest.

összesen: 72 db | 10 db/oldal

első vissza 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 következő utolsó