Számos érdeklődő látogatta meg május 21-én a környék lokálpatrióta közösségének standját a 21. Múzeumok Majálisán. A Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) sokadik éve vesz részt a rendezvényen, ahol tevékenységük bemutatása mellett ezúttal a művészetpártolás jegyében beszélgettek meghívott vendégeikkel.
Az eddigi legtöbb, mintegy 120 kiállítóval rendezték meg május 21-én és 22-én a huszonegyedik Múzeumok Majálisát a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, ahol Szilágyi Demeter, a környék önkormányzati képviselője mondott köszöntőt.
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) idén 21. alkalommal rendezi meg 2016. május 21–22. között a Múzeumok Majálisa rendezvénysorozatot. Ez a 40 ezer látogatót vonzó, egyedülálló kulturális fesztivál több mint 120 hazai múzeumnak nyújt lehetőséget a bemutatkozásra, programkínálatuk ismertetésére. A Civilek a Palotanegyedért Egyesület standját szombaton a Civil Szigeten találja meg 10 és 18 óra között.
Itt a nyár, nyílnak a virágok és a séfek számára oly’ kedves zöldségesek, akik friss és hazai áruikkal csábítják leves készítésére az ember főzni szerető fiát. Lépjünk túl a – már honfoglaló őseink számára is ismert – zacskós leveseken és bátran kezdjünk hozzá a minden menüsorban az első helyek egyikét elfoglaló ételnek. A mai írásban a híg és a sűrített levesekkel foglalkozunk.
A Magyar Rádió épületegyütteséről tartott szakmai kerekasztal-beszélgetést a Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) május 11-én a palotanegyedi ingatlanfejlesztésekről szóló márciusi fórum folytatásaként.
Mintegy 50 nemzeti és történelmi emlékhely várja tematikus sétákkal, filmvetítésekkel, programokkal a látogatókat május 14-én, az első alkalommal megrendezendő Emlékhelyek napján.