A Józsefvárosi Önkormányzat a Föld Napja alkalmából rajzpályázatot hirdet kerületi óvodásoknak és iskolásoknak. A zsűri által a legjobbnak ítélt rajzok Józsefváros felújított tereit fogják díszíteni, és tíz nyertes pályázó ajándékban is részesül.
Tasnádi István szűcscsaládba született: édesapja, bátyja, több unokatestvére is bőrrel, szőrmével dolgozott. 50 éve, hogy átvette apjától a József körúti üzletét. Mint mondja, mindig is a szakma szépsége és a vásárló elégedettsége érdekelte.
A Civilek a Palotanegyedért Egyesület (CaPE) 2008-ban alakult elkötelezett belső-józsefvárosi lakosok és helyben működő vállalkozások együttműködésével. A Perényi László vezette elnökség évek óta azon dolgozik, hogy helyi kezdeményezésekkel egy országosan is példaértékű közösségi összefogást tudjanak felmutatni.
Megnyílt a Palotanegyedben, az egykori Vörösmarty mozi tereiben a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Premier Kultcafé, amely többek közt filmvetítéssel és kávéházi szolgáltatásokkal várja a látogatókat.
Második alkalommal hirdetett fotópályázatot a Szent Jakab Baráti Kör, amelynek témája a magyarországi Szent Jakab zarándokút volt. A több mint 30 pályázó 200 képéből nyílt Camino Hungaró elnevezésű fotókiállítás április 3-ig, naponta 12-24 óráig tekinthető meg a Fiktív Gasztro Galériában.
Nem lehet tovább halogatni a társasházkezelők és a közös képviselők szakmai reformját – jelentette ki Dr. Horváth-Lugossy Gábor, a Magyar Közös Képviselők Egyesületének (MaKKE) elnöke a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban tartott fórumon.