Különleges lehetőség a művészetek iránt érdeklődőknek. A Virág Judit Galéria és Aukciósház Háború utáni és Kortárs művek aukciója keretében élőben láthatjuk a palotanegyedi Fiedler Ferenc egy izgalmas festményét.
Idén immár ötödik alkalommal rendezte meg a Civilek a Palotanegyedért Egyesület a hagyományos Bródy-Ősz elnevezésű rendezvényt.
A Civilek a Palotanegyedért Egyesület Józsefváros születésnapjához kapcsolódva november 9-én rendezi meg az V. Bródy-Őszt.
Erdélyből származó szekerekből átalakított könyves kocsik várják a vásárlókat Józsefvárosban két helyen is. A Kálvin téren és a Corvin közben is felállított standokon mindössze háromszáz forintért vásárolhatnak igényes és jó állapotú könyveket az arra járók.
Van, amikor az embert elfogja az érzés: ezt a házat látnom kell belülről. A Palotanegyedben található épületekre pedig – némi elfogultsággal - ez különösen igaz, és nem csupán az egykori paloták esetében. Ezúttal a Horánszky utca 12-ben jártunk.
Az október 13-i önkormányzati választáson Pikó András, a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Szolidaritás jelöltje 269 szavazattal előzte meg Sára Botondot, a Fidesz-KDNP jelöltjét, így ő lett Józsefváros új polgármestere. A képviselő-testületbe a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Szolidaritás jelöltjei közül tizenegyen, a Fidesz-KDNP jelöltjei közül hatan kerültek be. Józsefvárosban a részvételi arány 40,05 százalékos volt.