Ma már szinte semmi sem emlékeztet a környéken arra, hogy egykor itt földszintes házak sorakoztak. Pedig a 19. század közepén ennek az utcának még kisvárosba illő hangulata volt, és még a Bodzafa utca nevet viselte. A házak közül a 16. szám alatt Neisar Károly kocsmája várta egy kis borral a mulatozásra vágyókat
Ahogy mindenki életét, úgy a Civilek a Palotanegyedért Egyesület tevékenységét is alaposan átszabta a Covid19 járvány. Mit sikerült az idén elérni, és mit nem? Miben más az idei karácsonyi adománygyűjtés a kerületi gyerekeknek? Kiket és hogyan támogathatunk december 20-ig.
A nagyfokú beépítettség miatt a lakóházak belső udvarainak zöldfelületi és rekreációs szerepe felértékelődik. A Fővárosi Önkormányzat fontos célkitűzése a város zöldítése, a zöldfelületek növelése.
A Civilek a Palotanegyedért Egyesület december 19-ig várja az adományokat négy helyi intézmény javára
A VIII. kerületi önkormányzat is elkészítette az ingyenes lakossági parkolásra vonatkozó reformját. A lényeg: a többség esetében megszűnne az ingyenes parkolást lehetővé tevő 100 százalékos kedvezmény, az átlagos helyi lakos havi 900-1800 forintot fizetne az első autó utcai parkolása után.
A Nagykörút újratervezésének egyik első lépéseként online kérdőívben kérdezték a budapestieket a Nagykörút jelenlegi helyzetéről, arról, hogy az itt közlekedő, lakó vagy épp bevásárló emberek milyen problémákat látnak és miért szeretik a Nagykörutat, illetve milyen jövőképet képzelnek el a körútnak? Íme az első online kérdőív eredményei. A folytatásban is cél a széles körű részvételiség.