Parkolás
Jövő év elejétől ténylegesen ingyenessé válik a parkolás a kerületben a Józsefvárosban állandó bejelentett lakcímmel rendelkező lakosoknak – döntött decemberi ülésén a képviselő-testület. Még a 3000 forintos matrica kezelési költségét sem kell kifizetni, hiszen teljesen elektronikus lesz a nyilvántartás. A jövő évi parkolási hozzájárulások pedig már 2016. február 28-ig érvényesek.
Bővülő kínálat a Gyulai Pál utcában
Egyre népszerűbb a Gyulai Pál utcai termelői piac, ahol friss zöldségek, gyümölcsök, füstölt húsok mellett már különböző tejtermékek, valóban gyümölcsből készült szörpök, lekvárok is kaphatók. Az elmúlt hetekben kétszer annyi – húsz – gazda, termelő kínálja itt portékáját a karácsonyi ünnepekig. Az igénytől függően a Vajda Péter utcai termelői piacon is bővülhet a kínálat.
A Sacré Coeur Sophianium Leánygimnázium története
Az 1914 –1948 között a Sacre Coeur Leánygimnáziumnak is otthont adó, a Mikszáth Kálmán tér 1. szám alatti épület történetét meséli el Kohl Éva a Civilek a Palotanegyedért Egyesület felkérésére készült kiadványban. A kötetet a címadó épületben mutatták be, amelyet Szilágyi Demeter, a negyed egyik képviselője méltatott.
Kiállították az első magyar műhold makettjét
A Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításának részévé vált a Masat-1, az első magyar műhold makettje. A tudománytörténeti tárlatba a műhold mellé emlékérem, emlékbélyeg és boríték is került. Az ünnepségen köszöntötték az Űrmisszió pályázat díjazottjait is.
Folytatódik Józsefváros újjáépítése
622 millió forintos beruházással elindult az Európa Belvárosa Program II. üteme, mellyel folytatódik a józsefvárosi Palotanegyed fejlesztése. A józsefvárosi önkormányzat célja, hogy a városrész újra Budapest egyik legvonzóbb, pezsgő kulturális életű helyszínévé alakítsa. A program most elindult második ütemében az Önkormányzat folytatja az első időszak közterületi fejlesztéseit, 24 társasház, több utca és tér is megújul.
Megkapták megbízásukat az egyéni képviselők
Október 17-én átvette megbízólevelét Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere és a 12 egyéni választókörzetből a VIII. kerületi képviselő-testületbe jutott önkormányzati képviselő.