Hagyományteremtő céllal, első alkalommal rendezték meg a Bródy-pikniket a Bródy Sándor utca Gutenberg tér felőli szakaszán május 30-án, szombaton. A verklimuzsikától hangos rendezvényen kicsik és nagyok egyaránt színes programokon vehettek részt.
A józsefvárosi lakosok nagyobb biztonsága érdekében az önkormányzat pályázatot ír ki társasházak kamera-rendszerének fejlesztésére. Egy lakóközösség – főbejáratonként – két kamerát igényelhet térítésmentesen, a társasházaknak pénzügyi és műszaki tervet kell benyújtani, és vállalni, hogy 5 évig üzemelteti és fenntartja a rendszert.
RAJZOLJ, PÁLYÁZZ, GYŐZZ!
Friss sorozatunk újabb részében egy olyan épületről lesz szó, mely nem csupán Budapest és a Palotanegyed szempontjából kiemelkedő. A Duna melletti építmény a magyar történelem sorsfordító időszakainak egykori tanúja és olykor helyszíne is volt.
Hétfőn kezdődött az Európai Ifjúsági Hét elnevezésű programsorozat, amelynek célja, hogy a vállalkozó kedvű fiatalokat elérje és maradásra bírja Magyarországon.
Pályázatot hirdetett Józsefváros önkormányzata a palotanegyedi társasházak belső udvarainak közösségi helyszínként való kialakítására az „Európa Belvárosa Program II. ütem” keretében. A kép illusztráció.